Koncz Zsuzsa - Hunyt szemmel (Tolcsvay László Babits Mihály

Babits Mihály - Hunyt szemmel

Hunyt szemmel bérceket futunk
S mindig csodákra vágy szívünk
A legjobb, amit nem tudunk
A legszebb, amit nem hiszünk.

Az álmok síkos gyöngyeit
Szorítsd ki, unod a valót.
Hímezz belőlük
Fázó lelkedre gyöngyös takarót.

http://www.youtube.com/watch?v=GuHdM3RTlbw

Celtic Woman... May it be

Wolf song (Celtic version)

tatanka-manantial

Szeretlek

Szeretlek, csak szeretlek.
A Mennyben és a Földön is, legyen szent a Te neved.
Mint mindennapi kenyerünket, úgy add magad nekem, most és máskor is.
Jöjjön el az én országom, ahol szerethetlek téged.
Hiába szeretsz mást, s ő is akar téged.
Legyen meg az akaratom itt lenn a Földön, mert én szeretlek akkor is, ha már nincs miért.
Ha már nem kell senki kölcsön.
Ha már tudják, ha már tudhatják mások is, én belehalok, tudom,
de mégis, de még akkor is, mert szeretni kell lemondva,
szeretni kell várva, összekulcsolt testek izzadt nyomorával.
Pedig jó lenne úgy, ahogy szeretném én, jó volna úgy, ahogy szeretnéd még.
Ne eresszük szerelmünk idő előtt sírba,
ne álljuk a gödör szélén, tehetetlen, sírva,
Pedig meg fogok halni, s te nem értettél semmit,
meg fogok halni, mert nem tudtam adni, nem tudtam adni
csak ennyit.
Nem tudtam mondani, amit kellett volna,
csak akartam élni, neked játszani, játszani, nem félni,
játszani neked a reggelt a nap első sugarával,
a reggelivel melyet ágyba hozok annak, ki kedvesem eljátssza.
Ahogy a földön, úgy a mennyben is,
te szeretsz mást, én szeretlek téged,
hogy engem fogsz szeretni, sohasem ígérted,
te nekem vagy, de ugyanúgy másnak,
Krisztusnak jó vagyok, de bohócnak gyáva.
Messze vagy, de legyek bárhol is, szeretlek,
Csak szeretlek akkor is,
még akkor is
Szeress vigyázva, ne szeress bántva,
Szeress, mert a látszatnak, könny lesz egyszer ára.
Borzas szerelmünket ki fésüli újra?
Hogyan jutunk a semmiből a mindeneken túlra?
Ámen

Szeretlek

Tudod én akkor is szeretlek, amikor alszol
amikor nem gondolsz rám...

Tudod én akkor is szeretlek, amikor árnyék ül arcodon,
amikor azt gondolod: így nem mehet tovább...

Én akkor lehunyom szemem és azt a filmet nézem
ami az életünk.

Kimondott és kimondatlan mondatok
Én akkor is szeretlek, ha más úton jársz,
azon, melyen nincsenek táblák,
és nincs korlát a halálos kanyar előtt.

Az értetlenség szakadéka mellett vezet utunk,
s a csodákat nem fényképezi le helyettünk senki...

Valami kéne még, valamit kéne tenni.

De én akkor is szeretlek, ha néha fáj,
ha néha előbúj rejtekéből a magány a dögevő,
mely ott köröz néhány boldog pillanatunk felett.

Csak egy mosolyt hozzon a déli szél,
csak kissé hosszabb legyen minden szerelmes éj...

Tartson tovább a szenvedély, mert akkor
húsodba marnám a jelet,
mely üzenetet hordoz: még minden lehet!

Szeress, mert adni kell, hogy kapj
Higgy imáidban, s ne vétkezz önmagad ellen...

Légy költő és légy színész.Játssz prédikátort
a pokol kapuja előtt.
Játssz szüzet, még ha ördögnek is kell táncod járnod...

Játssz nekem boldogságot!

Szeretlek akkor is, ha te magadat egész másképp látod.

Szeretlek akkor is, ha az életet, csak egy gazos
mellékvágányra várod...
Szeress kicsit jobban...

Szőkén és feketén szeretlek,
mint villám szeret a fülledt nyárba...

Mint kocsmaszagú ősz szeret az utolsó
napsugárba
Szeretlek akkor is, mikor alszol,

Szeretlek félve, haraggal,
szeretlek soha el nem múló halált hozó lázzal
SZERETLEK!

Álmodj szépet...

Jó éjszakát kívánok minden kedves látogatómnak.........

RADNÓTI MIKLÓS - ÉJSZAKA
Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon,
csönd van a házban, az éber egér sem kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály, kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár,
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen,
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

Radnóti Miklós: Hetedik ecloga (Kaszás Attila előadásában)

HETEDIK ECLOGA

Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad tölgykerités, barakk oly lebegő, felszívja az este. Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését. Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak, megtöretett testünket az álom, a szép szabadító oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor. Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok, Szerbia vak tetejéről búvó otthoni tájra. Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az az otthon? Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk? És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e? Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is? Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva, úgy irom itt a homályban a verset, mint ahogy élek, vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron; zseblámpát, könyvet, mindent elvettek a Lager őrei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra. Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel, hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben, szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt, - jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot, s várja a véget, a sűrü homályba bukót, a csodákat. Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák ostroma meg-megujúl, de a légysereg elnyugodott már. Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra rásüt a hold s fényében a drótok ujra feszülnek, s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya lépdel a falra vetődve az éjszaka hangjai közben. Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok, horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren, féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár. Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben, 1944. július

Radnóti: Két karodban

Radnóti: Két karodban

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te
hallgatlak.
Két karodban átölelsz te
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.

Radnóti Két karodban (zenés vers)

Kaszás Attila Szinetár Dóra Holdbeli csónakos

Wass Albert: Mese az erdőről

Wass Albert: Mese az erdőről

Az erdő pedig élni kezdett. Úgy éppen, ahogy ma is él.
A Szellő, akit az angyal a ruhájából kirázott, járta a fákat, és a fák suttogva beszélgettek egymással. Vén fák odvában, sziklák üregeiben, bozótok sűrűjében matattak a manók, s tanítgatták az állatokat arra, amit tudni jó és hasznos. Úgy, mint ma is, éppen úgy. Tisztásokon, rejtett nyiladékok napfoltjain virágok nyíltak, s minden virágban egy-egy tündér lakott, és gondoskodott arról, hogy minden madár megtanulja a maga dallamát, és senki az erdő népéből mérges bogyót és mérges gyökeret ne egyék.
Énekeltek a madarak és mesélt a forrás, a visszhang meg ült a sziklán halványkék ruhájában, és lógatta a lábát.

Háromféle ember él a világon: Rontó-ember, Gyűjtő-ember és Látó-ember.
Ha majd az erdőre kimégy, figyelve járj és lábujjhegyen.
Ahogy a fák alá belépsz, és felreppen előtted az első rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett.

Meghallhatod, ahogy a szelő a fák között oson, és a fák suttogva beszélnek.
A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündér les rád.
A patakot is meghalhatod, mert neked mesél csodálatos meséket az erdőről.

Menj bátran, minél mélyebbre az erdők közé. A fák alatt itt-ott látod még a harmatot, ahogyan megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye ez. Angyaloké, akik sokat sírnak ma is, mert annyi sok embernek marad még zárva a szíve a szép előtt.
És ahogy mégy, céltalanul, egyik tisztásról a másikra, valahol megleled az Angyalok Rétjét.
Nem tudod, hogy ez az, mert az Angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit érzel, hogy csodálatos. És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, és kincsekkel töltik meg a szívedet.
A legnagyobb kincsekkel, amik csak vannak az emberek számára: a Jóság, a Szeretet és a Békesség.

Emlékezés - Csepregi Éva: Mama

EMLÉKEZÉS
Besztercebánya 1897.02.14 - 1983.03.15

Faltysné Ujvári Anna:
Nagymama

A nagymama reszketeg,
De fogja a kezedet,
S elvezet a gondon át
Minden félős unokát.

A nagymama rosszul lát,
De visel egy okulát,
Pulcsit köt, és verset szaval,
A rézüstben lekvárt kavar.

A nagymama lába fáj,
Mégis veled szaladgál,
Versenyt fut az idővel-
Majd megérted idővel.

A nagymama elringat,
Simogat és puszilgat,
Hallgasd meg, hogy mit mesél,
S az ő álma te legyél.
A nagymama szíve nagy,
Neki „jobb sincs” gyerek vagy.
Néha-néha öleld át

A nagymamát, a nagymamát!
http://www.youtube.com/watch?v=XrTsOQ7S3B0

Rony - Még sohasem(HQ)

Az Álmok Tengere sem parttalan...
(igaz, hogy csupán álom-partja van);
az Álmok Tengere félelmesebb,
mint a szokott veszélyű tengerek;
siklik a roncs? süllyed a jó hajó?
- az Álom-Tenger épp erre való!
Mit tesz veled és mit kezdesz vele?
sorsod rád bízza Álmod Tengere.
Mikor épp nem mély: magas, mint az ég!
Csodáld - s úszd meg az Álmok Tengerét!
Fodor Ákos

DOUBLE DEEJAYS Vagyom Rad SVCD

Modern Talking - I Will Follow You (Reedit 2007)

Vágyak

Tóth Árpád: Hajnali szerenád (Előadja: Szakácsi Sándor)

Tóth Árpád: Hajnali szerenád

Virrad. Szürkűl a város renyhe piszka,
De túl, az enyhe, tiszta messzeségben
Új rajzlapját kifeszíti az égen
A hajnal, a nagy impresszionista.
Ezüst ónnal szeszélyes felhőt rajzol
És álmodozva pingál enyhekéket
S ragyogva tűzi az isteni képet
Az űrbe a hold, nagy rajzszög, aranyból.

A sötétség, az éji, rút csuha
Lebomlik a fák törzsén nesztelen
S borzong a jó hüvösben meztelen
Az erdő, az örök, buja csuda:
Most, mielőtt pompás testét kitárja
Mindenkinek, nyujtózik hallgatag
S várja, hogy a vén, dús kéjenc, a Nap
Aranyfésűt tűzzön nagy, zöld hajába.

De itt, a szűk utcák közé bezárva
A szürke hajnal szennyes és sivár,
Nagy, sárga szirmát elhullatta már
A lenge gázláng, az éj bús virága.
Itt-ott mered csak s furcsán, betegen
Lobog a kétes és nehéz homályba
Egy-két borús fa, mint fakózöld fáklya,
Mely vakon leng a siket tereken.

Annuska, alszol? bús utcák során

Wass Albert: A szív

Szent Anna tó legendája A tó helyén valamikor égbenyúló bérc emelkedett. Vele szemben egy másik hegy kopár sziklái ostromolták az eget. A két hegy csúcsára két gonosz testvér, Gáspár és Sándor grófok építettek várat, egyikük ezüstből, a másik aranyból. Az egymással versengő grófok állandó rettegésben tartották a környékbeli lakosságot. Egy alkalommal egy gazdag utazó, aki gyönyörű négylovas hintón érkezett Sándor úr várához, éjjeli szállást kért. A kapzsi gróf, miután nem tudta rábeszélni vendégét az irigyelt fogat eladására, kockajátékon elnyerte tőle. Eldicsekedvén szerzeményével Gáspár grófnak, az fogadást ajánlott, miszerint, ha ő egy nap leforgása alatt sokkal szebb és drágább fogatot nem szerez, akkor vagyonát öccsének adja. Gáspár ördögi tervet eszelt ki: a környék falvaiból összeszedette a nyolc legszebb szüzet és gyönyörű lószerszámmal ellátva befogta őket a legszebb hintójába. A szerencsétlen teremtések azonban meg sem bírták mozdítani a kocsit. Erre Gáspár gróf szörnyű haragjában ostorával rávágott a fogat élén levő legszebb lányra, akit Annának hívtak. Isten meghallgatva a fájdalomtól térdre rogyott Anna könyörgését, szörnyű ítéletet hozott: megmozdult a föld, megnyíltak az ég csatornái, s az istentelen grófok várai a várhegyekkel együtt, nagy robajjal a mélységbe zuhantak.
Helyükön másnapra egy sötét vizű tengerszem tükrözte vissza a felkelő nap sugarát. Így nyerte el a tó a Szent Anna-tó nevét.

Jó éjszakát Barátaim! Good night my Friends!

Ha most elalszol, repülj egy világba az álom szárnyát szélesre kitárva suhanj a széllel az éjszakai égen, s a csillagokat kerülgesd ki szépen. Suhanj úgy mint még soha, repülj boldogan, s mindennek örülj, mi szemed elé tárul az éjszakai tájban, de pihenj egy kicsit a hold karjában. Az ezüstös fénybe öltözött fák boldogan intenek, s ki éjszaka lát mindenki örömmel köszönt téged, s csodálják reptedet, s már érzed a boldog röpködés minden örömét, mert ez az álom egy csoda lét, s most én is repülni megyek, az éj minden szépsége legyen veled!