Vannak dolgok, amiket nem akarunk, hogy bekövetkezzenek, de el kell fogadjuk őket.

Dolgok, amikről nem akarunk tudni, de meg kell tanulnunk őket.

És emberek, akik nélkül nem tudunk élni, de el kell engedjük őket.

Elmúlt a nyár, hűvös a szél,
Hol vagy te már, merre mentél?
Nincs vége még, bánt, tagadod,
Visszatérsz valamikor, várok rád, 

Hát jöjj, kopogj az ajtón! Mindig jöhetsz,
Biztosan érzem, most is szeretsz,
Keress meg engem, én várok reád,
Kopogj az ajtón, ne menj tovább!

Senkise volt köztünk sosem,
Búcsúra se emlékezem.
Nélkülem élsz mégis valahol,
Visszatérsz valamikor, várok rád,

Hát jöjj, kopogj az ajtón! Mindig jöhetsz,...
...Kopogj az ajtón, ne menj tovább!
Mire vársz, jöjj, jöjj, az óra jár,
Szeretjük azt itt, hogy jöjj vissza már!

Groovehouse - Mit ér neked

Lord-Hiányzol

Nem tudom szavakkal kifejezni, mennyire hiányzik, már a 3. Karácsony nélküle!
Várom, hogy megszólaljon a telefonom és Ő szól bele.
Szeretem ! Ő már mással van, tudom, én viszont nem szeretnék senkit, míg élek rá várok, reménykedem.
Ezt hívják sírig tartó szerelemnek, beteljesületlen sírig tartó szerelemnek!
Az érzés,  a hiánya nagyon nagy lelki fájdalom.

Feladom..............................................................................................

Nem az az igazi kín amikor könnyektől elvagy ázva hanem amikor belül sírsz...mégis mosolyogsz.

Egy könnycsepp

Szeretnék egy kis dobozba rejtőzni

 magamból kifordulva semmivé lenni

ne érezni a fájdalmat a szívemben

keserű ízt, mi uralkodik testemben.

Keserűség ingoványa testemet mardossa

Torkomat önzetlenül  nyaldossa

Ordítok,sikolyom testembe zárul

A harag vaskapuja lelkemre lapul.

Egymagamba vagyok a falak között

Isten tenyerében elrejtőzök

Könnyeim ölelő karjába zúdulnak

S a fájdalmam testében megnyugodnak.

Tímár Judith 
 

Juhász Gyula: Búcsú

Mielőtt innen végkép elmegyek,
Szeretnék elköszönni, emberek.

Mint rab, akinek int a szabad út,
Búcsút rebeg, mielőtt szabadult.

Mint a madár, kit Dél vár arra túl,
Az eresz alján még egy dalt tanul.

Mit is daloljak, én szegény beteg,
Mit is dadogjak nektek, emberek?

Talán nem is kell még búcsúzni se?
Hisz észre sem vett engem senkise.

Csak egy könny voltam, aki porba hull,
Csak egy sóhaj, ki égbe szabadul.

Csak egy csók, aki hideg kőre lel,
Csak egy szó, kire visszhang nem felel.

Egy pillangó, ki csillagot keres
S elgázolja egy durva szekeres.

Engem elfelejthetsz, 

de arra a pillanatra emlékezzél,

 mikor odabújtál mellém és magadról megfeledkeztél...”

Vannak a léleknek megoldhatatlan helyzetei..... és akkor minden elveszett.....

Fáj a szívem, fáj a lelkem,
nincs életem, nincsen testem.
Nincs boldogság, nincsen álom,
nincsen senkim e világon. 

 

Nincs testvérem, nincs barátom,
nem kell senkit hazavárnom.
Nincs életem, nincs szerelmem,
mondd meg nékem, miért lettem? 

Van gyermekem és nyomorom,
van fájdalom és sírhalom.
Van bánatom, nincs vigaszom,
egyedül az a sírhalom. 

Volt életem, de már nincsen,
volt értelmem messze innen,
volt szerelmem, talán régen
de már nincsen, miért nincsen? 
Donna:Magány

Örokké a szívemben élsz...

Bánat és fáradtság 

Szívem fájdalma mély
Szívem fájdalma mély
Szívem fájdalma mély
Szívem fájdalma mély


Aggódni késő miről nem szóltál
bánkódnom kár
Az eltűnt idő ami tényleg fáj
ismerlek már
Szíved tája arra jár amerre én...
sosem követném,
elengedném!
Bánat, fáradtság!
Minden bánat és fáradtság!






 


(Szívemet adtam egy tékozlónak...
Magamat adtam egy tékozlónak...)

[Chorus]
 Szerelmed úgy fáj,
idegen tájon jár,
nem figyelsz rám.
Nem szeretsz már,
így elszállok
az egekbe én...

 (Szívemet adtam egy tékozlónak...
Magamat adtam egy tékozlónak...)
 
Szárnyalok én...

Tört szívek fájdalmas dala ér,
kár szólnom rád...
Tündérszép álmaim szigetét
nem élted át.

Türelmem elveszett
az úton melyet jársz
oly időt teremtett
mi bennem gyász!

Bánat fáradtság,
mindig bánat s fáradtság!

 [Chorus]
 Szerelmed úgy fáj,
idegen tájon jár,
nem figyelsz rám.
Nem szeretsz már,
így elszállok
az egekbe én...


(Szívemet adtam egy tékozlónak...
Magamat adtam egy tékozlónak...)
 
Szívem fájdalma mély
Szívem fájdalma mély
Szívem fájdalma mély
Szívem fájdalma mély

Szívem fájdalma mély

Szeretettel üdvözöllek, nézz körül és gyere máskor is .....:))

Dinamit:Tépd el az időt...emlékezés

Néha meg-meg állok én
Lehajtott fejjel.
Kezem önkénytelen
Összekulcsolom.
Néha önmagamba nézek
Lehunyt szemmel.
Mit csináltam,
eddig rosszul én.
Nem tudom.

Néha megállsz te is,
Hogyha nem lát senki.
És a megtett utat
Végig gondolod.
Néha önmagad sem tudod
Már szeretni.
Mit csináltál,
Hol rontottad el.
Nem tudod.


Tépd el az időt,
Törd el a múltat!
Gondold azt,
Hogy mától fogva élsz!
Gyöngyfényű hűs patak,
Lemossa arcodat.
És ha onnan majd viszatérsz
Egy új útra megtisztulva lépsz!

Néha megállsz te is,
Hogyha nem lát senki.
És a megtett utat
Végig gondolod.
Néha önmagad sem tudod
Már szeretni.
Mit csináltál,
Hol rontottad el.
Nem tudod.


Tépd el az időt,
Törd el a múltat!
Gondold azt,
Hogy mától fogva élsz!
Könnyfényű hűs patak,
Lemossa arcodat.
És ha onnan majd visszatérsz
Egy új útra megtisztulva lépsz!

Hogyha véget ér a koncert
És elindulsz.
Vár az utca, amely
Közben már kihalt.
Lassan lépkedsz
És a sarkon majd befordulsz.
Vidd magaddal éjszakára is. Ezt a dalt.

Kovács Kati: Úgy szeretném...Édesanyám

Hexina: Anyám, ne sírj...Veled leszek

Republic:Sose voltál, mindig vagy...szív szava

 

Ha a szívem a szíveddel dobban,
Kicsi ablak nyílik álmomban.
Veled elmennék, velem elbújhatsz,
Sose voltál, mindig vagy.

Ha a szívem a szíveddel dobban,
Veled álmodtam, velem álmodhatsz.
Süt a nap és most már múlik a fagy,
Sose voltál, mindig vagy.

Soha nem volt még amit érzek,

És nem lesz már sohasem.

Soha nem volt még amit érzek,

Legyen örökre vagy örökre nem.

Szemeiddel a tüzzel játszottam,
Sose gondolnád amit gondoltam.
Csak neked ragyog egy kis csillag,
Sose voltál mindig vagy.

Soha nem volt még amit érzek,

És nem lesz már sohasem.

Soha nem volt még amit érzek,

Legyen örökre vagy örökre nem.

Soha nem volt még amit érzek,
És nem lesz már sohasem.
Soha nem volt még amit érzek,
Legyen örökre vagy örökre nem.

Ha a szívem a szíveddel dobban,

Kicsi ablak nyílik álmomban.

Veled elmennék, velem elbújhatsz,

Sose voltál, mindig vagy.

Ha a szívem a szíveddel dobban,

Veled álmodtam, velem álmodhatsz.
Süt a nap és most már múlik a fagy,
Sose voltál, mindig vagy.
Sose voltál, mindig vagy.
Sose voltál...

az éltünk könyvét mások írják...

''Létezik az, hogy valaki belép egy ajtón, vagy beszáll egy autóba, és amikor meglátjuk, amikor először találkozik pillantásunk az övével, azonnal tudjuk, ő az? Létezik az, hogy egyetlen pillanat során olyan mértékű és mélységű érzelmek halmozódnak fel bennünk, mint amire egész addigi életünk során nem volt példa? Behunyom a szemem, visszagondolok erre a pillanatra, és emlékezem. Arra, ami ekkor történt. Mi hatalmasodott el rajtam? Mi okozta az érzést, ami egyetlen pillanat alatt beleköltözött elmémbe, s végérvényesen felkavarta addig józannak vélt működését? Talán az ösztön. Talán a viszonzás csodálatos érzékelése. Mert pontosan úgy nézett rám, akkor, először, mint ahogyan szerettem volna, hogy rám nézzen. Ahogyan csak az néz a másikra, aki pontosan azt éli át, amit akkor, azokban a pillanatokban én is átéltem.''

André Rieu - Love theme from Romeo and Juliet

Desperado-Fáj

.

vajon a múltat, mi szép volt,- ki lehet törölni? nem lehet, de nem is kell...

nagy erő és óriási szeretet kell, ahhoz, hogy el tudd engedni azt az embert  akit tiszta szívből szeretsz, nehéz volt ezt a döntést meghozni,-elengedni Őt!,Végleg elengedni a kezét,... menni akart...már jó ideje minden rossz volt amit tettem még akkor is amikor segítettem, sok bántást kaptam és én mégis vágytam a szeretetére, reménykedtem hátha Ő is szeret és a jót amit teszek érte észre veszi..nem így lett előbb is észrevehettem volna, hogy neki nagyon rossz volt velem,...

  de,  ha látod, hogy már nem jó neki veled....meg kell tenni, hiszen az egész kapcsolat számomra azt jelentette, hogy amennyi jót csak kaphat ...azt megadjam....

kevés volt ,- nem jól adtam, többet szeretett volna és másképp,..én én voltam .. ő mást akart...nem fogadott el...

az egyik fél mindig jobban szeret és az jobban is szenved.... a vesztes...én vagyok...szívből szeretem...

sikerült neki új életet kezdeni....remélem a szépet ő sem fogja feledni....és az új kapcsolata jobban és úgy ahogy Ő szeretné, -tudja majd szeretni....
szívből kívánom ,találja meg az igazi boldogságot...

nekem...-ezzel a remény is elszállt......és mégis örülnöm kell.. fájva rá gondolni, hogy mást ölel...de
végre jó neki és Boldog lehet...nekem ez a legfontosabb,
 hogy én mit érzek....tényleg  nem számít a szenvedést a lekem fájdalmát úgysem lehet leírni...
mert míg élek Ő, Ő megmarad nekem...itt legbelül...a szívem  zugában csücsül...

"Valahogy mindig félúton vagyok. Remélve, nem vagyok útban senkinek. S míg "valahonnan" "bárhova" jutok, talpam alá éles kövek görögnek. Valahogy mindig félúton vagyok. Úton a múltból talán a most felé. S ha elhiszem, szép jelenem élem, hegyek zúdulnak a két lábam elé. Valahogy mindig félúton vagyok. S néha félek, elfogy alólam az út. Olykor elfog az a furcsa érzés, hiába megyek - minden út körbefut. Valahogy mindig félúton vagyok. S azt mondják, az út a fontos, nem a cél. Vezet hitem eltökélt-magamban, s hogy minden lépés a csillagokig ér. Valahogy mindig félúton vagyok. Mint ki örökké utazni kényszerül. Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek. S próbálok úton maradni - emberül."

Soha ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel! A személyiségem én vagyok... a viselkedésem attól függ, Te ki vagy!


␈“Amit magadról gondolsz␈ hozzád tartozik␈ amit másokról gondolsz␈ az is hozzád tartozik␈Amit rólad gondolnak␈ azzal semmi dolgod␈ ha meg akarod őrizni lelked békéjét.” ␈(Tatiosz)␈ 

NOX - Szeretem

 

Gondolj néha rám
a távolból.
Bárhol rejt az éj.
Gondolj néha rám s
egy szót se szólj.
Szíveddel láss, hogy szívemhez érj
s amíg így gondolsz rám,
ez a vágy mindig bennünk él.

 

El ne hidd azt, bárki mondja, hogy ez jó így,

El ne hidd, hogy minden rendben, bárki szédít,

Szabó Ila :
EPILÓG


Már csöndesen szeretlek,
szelíd szavam se szól.
Könnyebb neked, ha vágyam
csak hangtalan dalol.


Nem várlak, nem kereslek,
nem álmodom veled,
feloldom gondod, vétked,
mit én hoztam neked.
S a csöndes könnyek éjén
én áldva áldalak,
köszönnöm kell, hogy voltál
egy boldog pillanat.
Lenyugszik lassan bennem
a lánggal égő láz,
de életedre titkon
tekintetem vigyáz.

A csend partján ha lépdelsz,
Lesz veled egy mégis,
Lesz veled egy mégsem,
Gondolkozz miért nem.

Mert nem kezdődött, s nem lett vége,
Csak egy reggel volt mely nem ébredt a fényre,
A csend partján ha lépdelsz,
Mond el, miért nem?

Napokra emlékszel, mit odaadtál másnak,
De nem kaptál semmit, értéktelen a látszat,
Lesz még olyan csend mely harangszóval ébreszt,
Bátortalan válaszokat ágyúszóval öl meg!

S megérted, mit megérteni fáj,
Kopogtat az élet, de beengedni fáj,
A csend partján ha lépdelsz, lesz veled egy szó,
Egyszer legyen majd jó

Nekünk így rendelték messze...
Ahol egy csillag egy csillagnak van teremtve...

Jó veled aludni és ébredni is jó,
Mégis fáj, ha elér ez a szó,
Nem tudom, hogy éljek, hogy éljek tovább?
De átölellek a himnusz után.

Nekünk így rendelték messze...
Ahogy egy csillag egy csillagnak van teremtve...

Nem könnyű szeretni, ki döntött maga ellen,
Ki bűhődni akar, látszatszerelemmel,
Eljött valaki, a csend partjára,
Üvölteni végre: a mindenért cserébe!

Mikor az első bomba lehullt,
Hozzámbújtál éppen,
Ha a csend partjára tévedsz,
Mondd el, miért nem?

Szerettem volna segíteni rajtad.
Nyúltam feléd, de Te nem akartad.
Magasságból, magadba zuhantál,
eltoltál és magadra maradtál.

Láttam én, hogy belül sír a lelked,
nincs mosolyod, nincs mit ünnepelned.
Fájdalmadat önmagadba zárod,
s megtagadod az egész világot.

Bezárkoztál, de nem lát sírni senki,
- “A fájdalmat hősként kell viselni!”
Hadd higgyék csak, minden rendbe véled,
hogy napjaidat vidám szívvel éled.

Ám én látom, féreg vájt szívedbe.
Egyedül élsz, messze, számkivetve.
Emberek közt tengeted a sorsod,
nem nézel fel, lógatod az orrod.

Nem öntöd ki senkinek a lelked,
fájdalmadat így kell elviselned.
Befordulva, halálodat várod.
S nem enyhíti senki a magányod.

Én próbáltam, – hagynálak beszélni.
Próbálj meg a terhek nélkül élni!
Próbáld meg, elfeledni a múltad,
szeretném, hogy végre megtanuljad.

Isten vagy, hisz embernek születtél.
Nézz magadba, mit is teremtettél.
Építs fel egy másik, új világot,
mit gyermeklelked álmaidban látott.

Sosincs késő, mindig van egy fűszál,
kapaszkodj meg, mától légy felül már!
Legyen célod, akarj élni végre,
s szeretettel légy nyitott a szépre!

Aranyosi Ervin: Magány