2012. december 1., szombat

"Nincs rosszabb érzés, mikor búcsúzni kell. Megköszönni, lezárni, elválni majd elbúcsúzni. Nem lehet mit mondani. Nézel okosan, és csak azt várod, hogy mondjon valaki valamit. 
Valami szépet. Valami jót. De erre nincsenek szavak. 
Elmész valahonnan s elindulsz valahová. . . valamiért. . . Hogy miért? Mert van okod. Vagy nincs. De valamiért biztos. Bőröndödbe bepakolod minden cuccodat, ruhákat, cipők
et, könyveket, emlékeket, élményeket, gondolatokat, ráülsz, és összehúzod a cipzárat.
 Majd kicsivel később eltávolodsz, a vonat suhan . . . és Te felejtesz. 
Egy idő után elhalványul minden, mi akkor sebet ejtett rajtad. 
Megsárgult emlékképek. Elhalkult hangok, mondatok. Elfelejtett emberek, tulajdonságok, helyek, épületek, kicsiny sarkok, lopott csókok.
 És ha egyszer majd . . . még visszatérsz oda, a képek kitisztulnak és a hangok egyszer csak élesednek. Minden olyan lesz, mint régen volt. . . talán. . . . Bár mégsem. Soha nem lesz olyan igazi. . . olyan első. De jó így is. 
Később megint ott vagy . . . 
Boldogan, örülsz mindennek, szárnyalsz, szeretsz és barátkozol. Szép képek. Csak sajnos valahol minden véget ér. . . . mindig. Egyszer a jó emlékeknek is vége szakad, valaki elvágja a kötelet, onnantól megint kereshetsz valamit. . . valami szépet, aminek örülhetsz és újra megbarátkozhatsz vele. Örök körforgás. 
 
 Csak ne kéne mindig elvágni azt a kötelet..."

2012. november 30., péntek

Két kar körül fon óvón, védőn,
a szeretet magába zár.
Kívül reked a bántó szándék,
- lelked naponta erre vár.
Többet jelent, így, szavak nélkül,
- több, mint millió gondolat.
Eltűnik minden bántó szándék,
s feleded minden gondodat.
Félelmeid elmenekülnek,
lelked megújul, énekel.
Egy megnyugtató ölelésben
a lényed végre fényre lel.
Álmod, vágyad valóra válik,
csak boldog érzés vesz körül,
belépsz a földi mennyországba,
ahol a lélek él, s örül.
Körül vesz, mégis szabadabb vagy,
tiéd az egész nagy világ.
Elbódít, bánatot feledtet,
varázslatként tud hatni rád.
És oly csodás az ölelésben,
hogy nem vagy benne egyedül.
Ott van egy társ, egy másik lény is,
aki ezt érzi legbelül.
Ilyenkor két szív együtt dobban,
a fél-elem párjára lel,
így válnak teljesen egésszé,
mikor a kar körül ölel.
Egész-séged így lehet teljes,
a magány, tudd, megbetegít.
Öleld hát át a nagyvilágot,
a szeretet, hidd, talán segít.
Két kar körül fon óvón, védőn,
két karod viszonozza azt!
Öleld körül a szenvedőket:
Ölelj, szeress és nyújts vigaszt!
 Aranyosi Ervin: Ölelés




2012. november 27., kedd

 



Dsida Jenő: December


A horizont ma ködökbe vesző,
s a nagy világ egyetlen
csöndes hómező.

Pelyhet kavarva dudolász a szél
és nagy titokról halkan
meséket mesél.

...Merő szemekkel nézek lefele,
mert énbennem talán
most minden fekete,

s reszkető térdem csöndben földet ér
és megcsókolom a havat
csak azért, - mert fehér.

forrás: png-images.bloglap.hu

2012. november 8., csütörtök

Itt vagy még velem, a szétszórt képeken.
Tegnap még szerettük egymást, ma nincsen semmi sem.
Pár kép maradt, az ajtód messze van.
Lassan széthordja a hajnal az éjszaka díszletét.

Ezer éve már, hogy elhagytál. Járom a szerelem sivatagát.
Hozzád hajszol az örök éhség, most és mindörökké.

Kértem, ne menj, maradj még velem.
Távol a hűvös holdsütésben, csendesen ágyazol.

Ezer éve már, hogy elhagytál. Járom a szerelem sivatagát.
Hozzád hajszol az örök éhség, most és mindörökké.

Ezer éve már, hogy elhagytál. Járom a szerelem sivatagát.
Hozzád hajszol az örök éhség, most és mindörökké.

Ezer éve már, hogy elhagytál. Járom a szerelem sivatagát.
Hozzád hajszol látod az örök éhség, most és mindörökké.

Kértem, kértem, maradj még velem.

Hozzád hajszol látod az örök éhség.

Most és mindörökké.

2012. október 28., vasárnap



Elestem.... s már nincs erőm
még egyszer felállni..
Meg törtem.. mondd miért kell
az életnek így fájni??
Húz le a mélybe, az a meg nem
szűnő gondolat... "hiába várok... nem találom
meg a boldogságomat"
Ki régen erős volt.... és nem félt
semmitől sem
Feladta..! Az élet olyan nyilat
ejtett el a szívemben Melyre rá van írva: Én leszek az,
ki veled marad
S örökké garantálni fogja az
igazi fájdalmad
S csak állok némán... hang nem
jön ki a torkomon De legbelül ordítok:" Miért
bántasz oly nagyon??
Hiszen tudod, hogy lelkem
tiszta! Nem érdemlem..
Mondd kérlek! Miért teszed
mégis ezt velem?? Nincs már erőm, miért nem
veszed már észre
Hogy nem bírom!!" -s csak
néztem fel az égre-
Keresem a kiutat, mindenhol
akadály, mást nem látok Elvesztem.. S nem hiszem, hogy
egyszer kitalálok..
Csak bolyongok a világban.. Ki
szeret, megtalál!!
Ott leszek a hosszú és
határtalan MAGÁNY útnál...

2012. október 23., kedd

Ez most az igaz szerelem volt, a régi sebek begyógyításának illúziója, a biztonság meséje. 
Ami kicsit igaz is, hiszen a szerelem megóv, ugyanakkor hazugság is, mert mindentől még a legnagyobb szerelem sem védhet meg. Ha az emberben belső félelmek garázdálkodnak, még egy elsöprő érzelem sem védhet meg.
A tudattól, hogy még a szerelmet is elragadhatják, és akkor egyedül maradsz, nem lesz melletted senki, soha többé.

Laurell Kaye Hamilton


s o h a   t ö b b e t   s e n k i .....
s z e r e t t e m ....s z e r e t e m ...h i á n y z i k ....

2012. október 19., péntek

 

"Valahol vérzik egy szív...

Valahol vérzik egy szív...
Majd valaki halkan felnevet,
Oly könnyedén mondja ki: -Viszlát!... Ég veled!
Valahol vérzik egy szív...

Felszáradó könnyeiden át, fel-feltűnik az arca,
Amint lelkedet készíted az utolsó harcra.
Elé állsz még egyszer és várod a szót,
Pillantását érzed, amint lelkedig hatol.
A szemébe néznél, de már nem látod az álmot,
Szürke tekintete mutatja, hogy Ő egy percig sem gyászolt.
Valahol vérzik egy szív...

Magadba rejted az utolsó pillanatot,
Kőbe vésed az utolsó mondatot.
Elviszed magaddal, még ha Ő nem is tudja,
Csak az a pár hónap lesz, ami neked a vigaszt nyújtja.
Valahol vérzik egy szív...

Titkon reméled, hogy ez csak egy rémálom,
Mert nem érdemled meg, hogy veled így bánjon.
Eltemetsz újra egy szépnek indult álmot,
Megint Te kaptad a fájdalmat és a bánatot.
Valahol vérzik egy szív..."