csillagpor életünk

"Bár fátylat szór ránk a ködös alkonyat,
csak távoli vágyként látom arcodat.
Pillantásod ezer év óta kísért,
mégis elvesznek az évek semmiért.
Számtalanszor fonódott már egybe csillagkori életünk,
és látod? külön magányosan, egymástól távol élhetünk.
Földi röghöz tapadt égi vágyakozás,
a lélek súlya az örök várakozás.
Fényből font távolság két ember között,
most elválaszt, bár összekötött.
Örvénylő vonzáscsillagot alkot az űr szétszórt porából,
fénylő forróság lesz a hideg semmi honából,
ilyen lehet ha két lélek egyesül, születik valami és a semmi megsemmisül"