Zorán - Az ünnep

Silent night - Sinead O'Connor

Dolhai Attila - Angyalok suttogása / Angels' whispering

Értsd meg, ha angyalok súgnak,
érezd, ahogy frissít a víz!
Leszek én majd az alkonyi árnyék,
minden vágyam, hozzád hív!

Én, a tűz, a véredben forrok én,
csak szólj, és szállunk már tovább.
A csönd leszek, míg az éjfél zord egét,
egy hulló csillag vágja át.

Koncz Zsuzsa - Őszinte bohóc

Lehet, hogy egykor mást ígértem,
De most már jól tudom:
Az igazságot, mint a földet
Szét nem oszthatom.

Lelked görcsös kis csomóit
Fel nem oldhatom.
A szabadságot, mint jutalmat
Át nem adhatom.

Ha sírni látod a bohócot

Amikor írok mindig zene szól a fülemen, sőt állandóan szól a zene ...ezért leginkább attól indulnak meg bennem a gondolatok. Most éppen a bohóc sír az alábbi dalban. A Bohóc, aki gyermekkorunk egyik legvidámabb élménye. Akitől csak azt láttuk hogy az élet csupa nevetés.
Valamikor bohóc szerettem volna lenni, lehet hogy az is lettem valamelyest.
Talán amikor nevetek ...és amikor sírok, olyan vagyok mint egy bohóc.
Tudod a bohócok is sírnak, azért mert ők is emberek, csak az arcukat
színesre festik hogy mindig úgy tűnjön mintha mosolyognának.
Ha láttál már síró bohócot tudod hogy az a legszomorúbb látvány.
Könnyezni egy nevető arc mögött, úgy hogy ne vegye észre a publikum.
Visszatartaná,.. és nem zokog,.. csak némán csurrannak ki könnyei.
Igen...mert nagyon megtanult némán sírni...azért hogy ne lássák rajta.
Mert egy bohóc nem teheti meg hogy kimutassa a világ felé a fájdalmát.
Arra hivatott hogy szórakoztasson, nevettessen és mindenkivel elhitesse hogy
az élet szép és vidám. Ezért csak titokban , belülről sír. Azt is csak arról veszed
észre hogy olyankor másképpen csillog a szeme, és néha legördül egy-egy könnycsepp a kifestett arcán, de a szája akkor is nevet.
Igen....én vállalom hogy bohóc lettem, mert tudok nevetve sírni és sírva nevetni.
Kérlek soha ne haragudj a Bohócra...amikor sírni látod!...olyankor éppen csak
EMBER.

Pierrot - Ha sírni látod a bohócot

A bűvész elvarázsol
Titkon figyeled minden mozdulatát
A bohóc akinek ha sírnia kell is nevet rád
Egy hatalmas cirkusz a világ!
Sokszor a ketrec körbezár
Átlendülünk a, tűzkarika fölött
Ettől lesz olyan érdekes a szám
Hogy egyszer minden rossz jóra áll!


Látod cirkusz az élet
100ezer felvonás
Egy hatalmas szenzáció!
Szikrázó fények,
A bohóc mindig talpra, áll
Mágikus az élet ! !!


Az életünk itt a tét
Kockáztatunk, hátha jobban szerepelünk
A legfontosabb a taps, mi jár nekünk
Hatalmas cirkusz az életünk

Napoleon Boulevard - Uram, segíts!

Uram segíts, hitetlen vagyok,
Nem látok mást csak harcot,
Békét hirdet minden szavad,
Mondd melyik az igazi arcod?

Álmodom arról, milyen lehet,
Ha eljön a te országod,
Attól félek, hogy messziről,
Máris olyannak látod.

Tudom, mit érzek, most is kevés,
Kéne, hogy térdre boruljak,
De szemem az égre hiába néz,
Könnyeim földre hullnak.

Hogyha kérlek, Uram segíts,
Hogyha kérlek, ne hagyj el így,
Ó én Uram, te félsz,
Milyen kár, hogy csak bennem élsz.

Csillagok néznek felhők mögül,
Tudom nem ránk vigyáznak,
Ha sírnék, kérlek ne higgy nekem,
Így mondok búcsút a mának.

Kormorán - Ki szívét osztja szét

Hol az arc, hol a kéz ?
Akiért, s csak azért ?
Hol a tér, ahol a fény
hozzád még elér ?

Kell, te legyél,
ki Nap lesz Éj után
te légy, aki megtalál
egy régi balladát.

Ki szívét osztja szét,
ő lesz a remény
Ki szívét osztja szét,
az élet csak övé
Ki szívét osztja szét,
követik merre jár,
hegyeken és tengereken túl
értik majd szavát.

Kell még egy szó

Kell még egy szó mielőtt mennél,
kell még egy ölelés, ami végig elkísér.
Az úton majd néha gondolj reám,
ez a föld a tiéd, ha elmész, visszavár!

Nézz rám, és lásd: csillagokra lépsz,
nézz rám, tovatűnt a régi szenvedés.
Hol a fák az égig érnek, ott megérint a fény,
tudod jól, hova mész, de végül hazatérsz.

Amíg élünk, visszatérünk Vadkerti Imre-Szabó Ilona

Amíg élünk -
visszatérünk,
fény a fényhez,
hol gyertya ég.

Tiszta szívvel,
ha Napba nézel,
tiéd lesz végleg,
mi volt tiéd.


A Földnek, s az Égnek,
ha titkát majd megérted :
megismered majd -
hol van hazád,
felismered majd -
a szív szavát.

Az út mentén lépek, az éjben még félek, egy lélek szállt elém, egy titkot súg felém. Csak állok és nézem, a szívemben érzem, lelket önt belém az álmok tengerén. Az élet rád vár. Jégeső hullik rám az ég felől, színes képeket látok messziről, egy szivárvány, mi bennem tested ölt. Fénysugár folyik át a hegyeken, veled lennék, de már nem tehetem én, s ki vigyáz rád, el nem enged többé soha már. Az útnak már vége, az éjben nem félek, a titkot őrzöm rég, velem vagy örökké. Felém futsz, s én látom, a csillagokkal játszol, egy mosoly éppen elég, a mennybolt színterén. Az élet rád vár. Jégeső hullik rám az ég felől, színes képeket látok messziről, egy szivárvány, mi bennem tested ölt. Fénysugár folyik át a hegyeken, veled lennék, de már nem tehetem én, s ki vigyáz rád, el nem enged többé soha már.

Várj, játssz velem, mama,
játssz velem, ha jókedvem majd elhagyna.
Nézd, neked táncolok,
ne menj még, csak pár percet kell áldoznod.

Álmom lát minden csodát,
szállt álmon át így élsz tovább.
Szívem lát, rejt száz csodát,
így élsz tovább.

Várj, játssz velem, mama,
újra szól egy rég eltűnt nyár dallama.
Nézd, senki nem ölel,
hogy lehetsz oly távol, mégis oly közel.

Álmom lát minden csodát,
szállt álmon át így élsz tovább.
Szívem lát rejt száz csodát,
így élsz tovább.

Nézd, lásd, fáj várni rád,
hát miért nem szólsz, miért nem hívsz már.
Érzem fényed bárhol is jár.

Látsz minden csodát,
szállt álmon át így élsz tovább.
Szívem lát rejt száz csodát,
így élsz tovább.

Álmom lát minden csodát,
szállt álmon át így élsz tovább.
Szívem lát rejt száz csodát,
így élsz tovább.

Lágyan zsongó habokon,
táncolnék egy éjen az árnyakon,
halk zene mi száll a széllel szemben,
s átrepít a vágyakon.

Ez az, amit keresek,
hallom, hogy a tenger megremeg,
ha megcsillan a fény, én is ott leszek,
és feledem a bánatom.

Gyere még, ha érzed, még nem elég,
és a szíved súgja: tiéd ez az álomvár,
mi végre csak rád vár.
Gyere már, hisz érzed már nem elég,
s a szíved tudja: tiéd ez az álomvár,
mi mindig csak rád vár.

Valahol egy szigeten,
a homokba bújnék, csendesen,
már érzem, ahogy simogat a talaj,
lassan elszárnyalok.

Egy felhő tetején nézem,
hogy az álmom milyen szép,
nem tudom, hogy hova visz az utam
az álomvár tengerén.

Gyere még, ha érzed, még nem elég,
és a szíved súgja: tiéd ez az álomvár,
mi végre csak rád vár.
Gyere már, hisz érzed már nem elég,
s a szíved tudja: tiéd ez az álomvár,
mi mindig csak rád vár.

Álmok nélkül

Rohan az élet, mint egy gyors vonat, messze elrepít az álmaimban,
Minden állomás egy pillanat, mindig rám talál, ha hívlak itt vagy.

Ez így volt szép, ez így lesz jó,
De porba hullott minden szó,
Ez így volt szép, ez így lesz jó,
Ez így lesz jó.


A régi fényben újra szállnom kell,
De addig ringass még, az álmaimban,
Őrizd meg vágyaidat, szállj tovább,
Régi titkaid ne fedje homály.

Felforgat mindent ez a nagy utazás,
Együtt indulunk az élet útján,
Úgy tűnt a széllel szemben nincs akadály,
De álmok nélkül nem élhetsz tovább.

Örökre búcsúznak a tegnapok hosszú éjszakák, őrült nappalok után,
Nélküled üresek az álmaim veled nincs határ, szíved börtönébe zár.

Ez így volt szép

Szeretni szívből, igazán,
átlépni a bezártság falán.
Segítő kezet nyújtani,
másokban reményt gyújtani.
Élni egy teljes életet,
felrázni csüggedt lelkeket.
Megérteni, hogy kik vagyunk,
s magunk után, majd mit hagyunk.

Hálásnak lenni mindenért,
a hétköznapi kincsekért.
A múltat elfelejteni,
útmutatókat fejteni.
Mindig a jelent élni meg,
boldoggá tenni sok szívet.
Magamban megtalálni azt,
amit oly sok tudós kutat.

Szeretni, ahogy csak lehet,
szebbé tenni az életet.
Mosolyt festeni minden arcra,
szépre nevelni nem a harcra.
Megtanítani célokat látni.
zord időkben is emberré válni.
Felfedezni a titkokat,
amit az élet tartogat.