Amikor írok mindig zene szól a fülemen, sőt állandóan szól a zene ...ezért leginkább attól indulnak meg bennem a gondolatok. Most éppen a bohóc sír az alábbi dalban. A Bohóc, aki gyermekkorunk egyik legvidámabb élménye. Akitől csak azt láttuk hogy az élet csupa nevetés.
Valamikor bohóc szerettem volna lenni, lehet hogy az is lettem valamelyest.
Talán amikor nevetek ...és amikor sírok, olyan vagyok mint egy bohóc.
Tudod a bohócok is sírnak, azért mert ők is emberek, csak az arcukat
színesre festik hogy mindig úgy tűnjön mintha mosolyognának.
Ha láttál már síró bohócot tudod hogy az a legszomorúbb látvány.
Könnyezni egy nevető arc mögött, úgy hogy ne vegye észre a publikum.
Visszatartaná,.. és nem zokog,.. csak némán csurrannak ki könnyei.
Igen...mert nagyon megtanult némán sírni...azért hogy ne lássák rajta.
Mert egy bohóc nem teheti meg hogy kimutassa a világ felé a fájdalmát.
Arra hivatott hogy szórakoztasson, nevettessen és mindenkivel elhitesse hogy
az élet szép és vidám. Ezért csak titokban , belülről sír. Azt is csak arról veszed
észre hogy olyankor másképpen csillog a szeme, és néha legördül egy-egy könnycsepp a kifestett arcán, de a szája akkor is nevet.
Igen....én vállalom hogy bohóc lettem, mert tudok nevetve sírni és sírva nevetni.
Kérlek soha ne haragudj a Bohócra...amikor sírni látod!...olyankor éppen csak
EMBER.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.