Koszpek Péter: Gyertyaláng

Asztalra olvadt viasz...
kialudt láng kósza árnya,
tovalibbent minden vigasz
mint éji lepke szárnya.

Hűlő viaszcseppekbe
dermesztett emlékszilánkok,
Magasan a falra festett
álmaim értetek kiáltok;
Hová tűntetek?
Miért kell egyedül lennem,
magányom kínzó perceivel
a sötét éjszakába mennem?
Nézem a gyertya csonkját,
vajon most mit érez?
A tűnő láng ha elvész,
melege kié lesz?
Lángja szerelmétől
olvadt viaszcseppek
a gyönyör tüzében
vajon hová lesztek?
Tisztán látok most,
hogy a fény nem ragyog
a láng te voltál,
de a gyertya én vagyok...