Kis István Mihály Alkonyodik 

 A l ko nyo dik, az éj leszáll, bíborba rejt a láthatár; hűvös szellő lehel reám, utazom az ünnep dalán. 
Ablak mögött a gyertyaláng karácsonyi, víg táncra kél, epekedő ember-világ boldogságot, békét remél. 
Hideg télben fázott a szív. Meleg szózat járja ma át.
 A szeretet szava, ha hív, töri szívünk fagyos falát. 
Aggodalom, nyomor, sóhaj ez ünnepen már elpihen; ringatózva hull a holnap, bús lelkekhez békém viszem.