2010. november 28., vasárnap

Dolhai Attila - Angyalok suttogása / Angels' whispering



Értsd meg, ha angyalok súgnak,
érezd, ahogy frissít a víz!
Leszek én majd az alkonyi árnyék,
minden vágyam, hozzád hív!

Én, a tűz, a véredben forrok én,
csak szólj, és szállunk már tovább.
A csönd leszek, míg az éjfél zord egét,

egy hulló csillag vágja át.


2010. november 26., péntek

Koncz Zsuzsa - Őszinte bohóc




Lehet, hogy egykor mást ígértem,
De most már jól tudom:
Az igazságot, mint a földet
Szét nem oszthatom.

Lelked görcsös kis csomóit
Fel nem oldhatom.
A szabadságot, mint jutalmat
Át nem adhatom.

Ha sírni látod a bohócot



Amikor írok mindig zene szól a fülemen, sőt állandóan szól a zene ...ezért leginkább attól indulnak meg bennem a gondolatok. Most éppen a bohóc sír az alábbi dalban. A Bohóc, aki gyermekkorunk egyik legvidámabb élménye. Akitől csak azt láttuk hogy az élet csupa nevetés.
Valamikor bohóc szerettem volna lenni, lehet hogy az is lettem valamelyest.
Talán amikor nevetek ...és amikor sírok, olyan vagyok mint egy bohóc.
Tudod a bohócok is sírnak, azért mert ők is emberek, csak az arcukat
színesre festik hogy mindig úgy tűnjön mintha mosolyognának.
Ha láttál már síró bohócot tudod hogy az a legszomorúbb látvány.
Könnyezni egy nevető arc mögött, úgy hogy ne vegye észre a publikum.
Visszatartaná,.. és nem zokog,.. csak némán csurrannak ki könnyei.
Igen...mert nagyon megtanult némán sírni...azért hogy ne lássák rajta.
Mert egy bohóc nem teheti meg hogy kimutassa a világ felé a fájdalmát.
Arra hivatott hogy szórakoztasson, nevettessen és mindenkivel elhitesse hogy
az élet szép és vidám. Ezért csak titokban , belülről sír. Azt is csak arról veszed
észre hogy olyankor másképpen csillog a szeme, és néha legördül egy-egy könnycsepp a kifestett arcán, de a szája akkor is nevet.
Igen....én vállalom hogy bohóc lettem, mert tudok nevetve sírni és sírva nevetni.
Kérlek soha ne haragudj a Bohócra...amikor sírni látod!...olyankor éppen csak
EMBER.

Pierrot - Ha sírni látod a bohócot




A bűvész elvarázsol
Titkon figyeled minden mozdulatát
A bohóc akinek ha sírnia kell is nevet rád
Egy hatalmas cirkusz a világ!
Sokszor a ketrec körbezár
Átlendülünk a, tűzkarika fölött
Ettől lesz olyan érdekes a szám
Hogy egyszer minden rossz jóra áll!


Látod cirkusz az élet
100ezer felvonás
Egy hatalmas szenzáció!
Szikrázó fények,
A bohóc mindig talpra, áll
Mágikus az élet ! !!


Az életünk itt a tét
Kockáztatunk, hátha jobban szerepelünk
A legfontosabb a taps, mi jár nekünk
Hatalmas cirkusz az életünk

Napoleon Boulevard - Uram, segíts!




Uram segíts, hitetlen vagyok,
Nem látok mást csak harcot,
Békét hirdet minden szavad,
Mondd melyik az igazi arcod?

Álmodom arról, milyen lehet,
Ha eljön a te országod,
Attól félek, hogy messziről,
Máris olyannak látod.

Tudom, mit érzek, most is kevés,
Kéne, hogy térdre boruljak,
De szemem az égre hiába néz,
Könnyeim földre hullnak.

Hogyha kérlek, Uram segíts,
Hogyha kérlek, ne hagyj el így,
Ó én Uram, te félsz,
Milyen kár, hogy csak bennem élsz.

Csillagok néznek felhők mögül,
Tudom nem ránk vigyáznak,
Ha sírnék, kérlek ne higgy nekem,
Így mondok búcsút a mának.

2010. november 21., vasárnap

Kormorán - Ki szívét osztja szét

Hol az arc, hol a kéz ?
Akiért, s csak azért ?
Hol a tér, ahol a fény
hozzád még elér ?

Kell, te legyél,
ki Nap lesz Éj után
te légy, aki megtalál
egy régi balladát.

Ki szívét osztja szét,
ő lesz a remény
Ki szívét osztja szét,
az élet csak övé
Ki szívét osztja szét,
követik merre jár,
hegyeken és tengereken túl
értik majd szavát.

Kell még egy szó



Kell még egy szó mielőtt mennél,
kell még egy ölelés, ami végig elkísér.
Az úton majd néha gondolj reám,
ez a föld a tiéd, ha elmész, visszavár!

Nézz rám, és lásd: csillagokra lépsz,
nézz rám, tovatűnt a régi szenvedés.
Hol a fák az égig érnek, ott megérint a fény,
tudod jól, hova mész, de végül hazatérsz.

Amíg élünk, visszatérünk Vadkerti Imre-Szabó Ilona

Amíg élünk -
visszatérünk,
fény a fényhez,
hol gyertya ég.

Tiszta szívvel,
ha Napba nézel,
tiéd lesz végleg,
mi volt tiéd.


A Földnek, s az Égnek,
ha titkát majd megérted :
megismered majd -
hol van hazád,
felismered majd -
a szív szavát.


Az út mentén lépek, az éjben még félek, egy lélek szállt elém, egy titkot súg felém. Csak állok és nézem, a szívemben érzem, lelket önt belém az álmok tengerén. Az élet rád vár. Jégeső hullik rám az ég felől, színes képeket látok messziről, egy szivárvány, mi bennem tested ölt. Fénysugár folyik át a hegyeken, veled lennék, de már nem tehetem én, s ki vigyáz rád, el nem enged többé soha már. Az útnak már vége, az éjben nem félek, a titkot őrzöm rég, velem vagy örökké. Felém futsz, s én látom, a csillagokkal játszol, egy mosoly éppen elég, a mennybolt színterén. Az élet rád vár. Jégeső hullik rám az ég felől, színes képeket látok messziről, egy szivárvány, mi bennem tested ölt. Fénysugár folyik át a hegyeken, veled lennék, de már nem tehetem én, s ki vigyáz rád, el nem enged többé soha már.


Várj, játssz velem, mama,
játssz velem, ha jókedvem majd elhagyna.
Nézd, neked táncolok,
ne menj még, csak pár percet kell áldoznod.

Álmom lát minden csodát,
szállt álmon át így élsz tovább.
Szívem lát, rejt száz csodát,
így élsz tovább.

Várj, játssz velem, mama,
újra szól egy rég eltűnt nyár dallama.
Nézd, senki nem ölel,
hogy lehetsz oly távol, mégis oly közel.

Álmom lát minden csodát,
szállt álmon át így élsz tovább.
Szívem lát rejt száz csodát,
így élsz tovább.

Nézd, lásd, fáj várni rád,
hát miért nem szólsz, miért nem hívsz már.
Érzem fényed bárhol is jár.

Látsz minden csodát,
szállt álmon át így élsz tovább.
Szívem lát rejt száz csodát,
így élsz tovább.

Álmom lát minden csodát,
szállt álmon át így élsz tovább.
Szívem lát rejt száz csodát,
így élsz tovább.

Lágyan zsongó habokon,
táncolnék egy éjen az árnyakon,
halk zene mi száll a széllel szemben,
s átrepít a vágyakon.

Ez az, amit keresek,
hallom, hogy a tenger megremeg,
ha megcsillan a fény, én is ott leszek,
és feledem a bánatom.

Gyere még, ha érzed, még nem elég,
és a szíved súgja: tiéd ez az álomvár,
mi végre csak rád vár.
Gyere már, hisz érzed már nem elég,
s a szíved tudja: tiéd ez az álomvár,
mi mindig csak rád vár.

Valahol egy szigeten,
a homokba bújnék, csendesen,
már érzem, ahogy simogat a talaj,
lassan elszárnyalok.

Egy felhő tetején nézem,
hogy az álmom milyen szép,
nem tudom, hogy hova visz az utam
az álomvár tengerén.

Gyere még, ha érzed, még nem elég,
és a szíved súgja: tiéd ez az álomvár,
mi végre csak rád vár.
Gyere már, hisz érzed már nem elég,
s a szíved tudja: tiéd ez az álomvár,
mi mindig csak rád vár.

2010. november 9., kedd



Álmok nélkül

Rohan az élet, mint egy gyors vonat, messze elrepít az álmaimban,
Minden állomás egy pillanat, mindig rám talál, ha hívlak itt vagy.

Ez így volt szép, ez így lesz jó,
De porba hullott minden szó,
Ez így volt szép, ez így lesz jó,
Ez így lesz jó.


A régi fényben újra szállnom kell,
De addig ringass még, az álmaimban,
Őrizd meg vágyaidat, szállj tovább,
Régi titkaid ne fedje homály.

Felforgat mindent ez a nagy utazás,
Együtt indulunk az élet útján,
Úgy tűnt a széllel szemben nincs akadály,
De álmok nélkül nem élhetsz tovább.

Örökre búcsúznak a tegnapok hosszú éjszakák, őrült nappalok után,
Nélküled üresek az álmaim veled nincs határ, szíved börtönébe zár.

Ez így volt szép




2010. november 8., hétfő

Szeretni szívből, igazán,
átlépni a bezártság falán.
Segítő kezet nyújtani,
másokban reményt gyújtani.
Élni egy teljes életet,

felrázni csüggedt lelkeket.
Megérteni, hogy kik vagyunk,
s magunk után, majd mit hagyunk.

Hálásnak lenni mindenért,
a hétköznapi kincsekért.

A múltat elfelejteni,
útmutatókat fejteni.
Mindig a jelent élni meg,

boldoggá tenni sok szívet.
Magamban megtalálni azt,

amit oly sok tudós kutat.

Szeretni, ahogy csak lehet,
szebbé tenni az életet.
Mosolyt festeni minden arcra,
szépre nevelni nem a harcra.

Megtanítani célokat látni.
zord időkben is emberré válni.
Felfedezni a titkokat,
amit az élet tartogat.

2010. október 16., szombat

Máté Péter - Most élsz

....Múló örömök sivár létünk színpadán,
mikor egy szó hallatán dobban a szív.
Sajnos vége lesz, tudjuk már a kezdetén,
túl az álmaink ködén a semmi hív.
De addig van remény, minden perc ünnepel,
hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el!

Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld,
mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.
Most, most, most, most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.
Most, most, most, most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.....

Csak álom


Azt játszd, hogy élsz,
Csak szállsz nem félsz,
Játszd, hogy minden áron,
Bárhogy fájjon, élsz,
Éjl úgyhogy játssz,
Kincset találsz,
Érezz és láss,
Mert élsz, amíg csodálsz.



Csak álmot jársz a Földön,
Ez nem örök tánc csak kölcsön,
De van szép szó, és dallam
Az ég is szól, csak halkan,
Bátran élj, ne sírj, ne félj

Azt játszd, hogy élsz,
Lánc nélkül élsz,
Csak játszd, hogy szél repít,
És bárhová elérsz
Élj úgyhogy játssz,
Jár még a tánc,
Érezz és láss,
Mert élsz amíg csodálsz
Csak álmot jársz a Földön,
Ez nem örök tánc, csak kölcsön,
De van szép szó, és dallam,
Az ég is szól, csak halkan,
Bátran élj,
Csak jót remélj

Csak álmot jársz a Földön,
Ez nem örök tánc csak kölcsön,
De van szép szó, és dallam,
Az ég is szól, csak halkan,
Bátran élj,
Ne sírj, ne félj

Kék és narancssárga : Republic


....Ne sírj úgy is mindegy
A lovacska elszaladt
Felhők között a Nap
Felhők között a Nap
Kék és Narancssárga színekbe öltözöm
Most már senki se bánthat
Most már semmi se fájhat
Egyszer mindenki eljön
Egyszer mindenki itt lesz
Örökre megtalálhatsz
Örökre elveszíthetsz ....


2010. augusztus 27., péntek

részletek.....összevágva....és közben kívülálló gondolatokkal......

a LélekfényÉn....c. már régóta készülő könyvemből...
már nem sokára itt az alagút vége és a könyv befejezése. :))


El kell tudni engedni.....még ha olykor nagyon -nagyon nehéz is, a lelked része, mert szeretted, mert még mindig tiszta szívedből szereted...hogyan tudnád elengedni a lelked részét?
ha már nem szeretnéd? akkor becsapnád magad, hiszen elfogadtad a rossz tulajdonságait is,...hiszen azzal együtt szeretted...nem minden emberi lény tud alkalmazkodni, elfogadni azt ami neki esetleg nem jó, de az őszinte szívből jövő érzés, a szeretet ezen is feltud emelkedni...


nyugalom vesz körül...gondolataid cikázása...most nem veri fel a csendet ...megoldást keresel....

álmok, képzelet, valóság, ábránd......
szavak, megtanultad ...érzed

fekszel a sötét, de mégis bársonyosan simogató mohás földön...egy nyirkos kellemesen és borzongatóan hideg reggelen.....

körbefon valami szoros háló mint mikor a pók nem engedi áldozatát..... szabad vagy, s mégis a gondolataid ide vannak bezárva...


az őszi erdő színpompás levelein ülő harmatcseppek meg-megcsillantják magukat ....legördülnek a Te harmatcseppjeid is arcodon...érzed a melegséget szinte égetnek a gömböcskék, hiszen mindben egy egy régi szép emlék....egy harmatcseppbe zárt kicsinyke világ.



el kell tudni engedni .....a jót amit jelentett....s miközben a gyűlöletet is érzed...nem nem Őt gyűlölöd! .....a helyzetet...a helyzeted.....
.... és szinte csontodig hatolnak a miértek....miért? ...miért?...miért?
teszed fel magadnak csupán ezt a kis rövid szócskát.

...és megpillantasz az összeölelkező fák égig érő lombjai közt egy picinyke rést amin beszűrődik az a csodálatos fényvilág....ezt a világot csak te ismered, mert benned él......és bármily komor a valóság, ő amikor szükség van rá ott teremt.....megvillan ....és utat mutat.......

hirtelen megpillantasz egy képet....felcsillan egy kedves mosoly...előtted...
becsukod szemed pilláid mozgása mint ezer apró pillangó szárnycsapása...vibrál...és egyre csak erősebb élesebb lesz a kép...már a lelked villanásai ezek....
lágy vonások...kedvesség...báj....SZÉPSÉG....
ekkor változik a fény.... a villanás mást is mutat, Ő nem Te vagy, ott vagy a magad belső szépségével, de ez a szépség valami más.... a lelked mélyén már érzed ...Ő az akit mindvégig tetszett neki...róla álmodott és Őt dicsérte...neki mondta a szép szavakat...mi közben Veled volt régen ....Veled .....és most bár már csak a gondolatai.....mondta hiányzol.....de Őt kiáltotta szépnek......a külső szépség...mely belülről fakad....



.........


a bokor megzizzent...ébredezel...gondolataid már kezdenek a képzeld mesevilágból visszatérni ....melletted kidugja kicsiny orrocskáját a kis tüskékkel teli süni...ő nem keresi a miérteket......nem keresi, hogy miért érzi, hogy most őt kell meglátnod, LélekfényÉn...... akaratlanul is szeretetből is ha hozzád bújik ...szúr....és mégsem fáj, mert szereted...az állatokat......
...és az embereket.....mert ez vagy Te...

******
..... ha látjuk álmainkban .... a bűvölet légkörében az elérhetetlent......az elérhetetlen SZÉPSÉGET.......ugyanazt érezhetjük......a valóság síkján is...
egyfajta boldogságot mely melengeti szívünket...valóságban erő kell és alázat és....


folyt köv.....

könyvborító, természetesen ...ez is Én....

2010. augusztus 5., csütörtök

Csendes magány




...Akkor tudod meg mi a magány
Ha egyedül sétálsz egy hűvös éjszakán
Az éjszakába kiáltod kedvesed nevét
De nem hallja más csak a nyomasztó sötét

A szerelem dallamát dúdolja a szél
S táncol rá az ember ameddig él
A magánytól mindenki ugyan úgy fél
De szerelem nélkül csak létezik az ember, és nem pedig él...