Babits Mihály-Tudástár...hangosan

A vén kötéltáncos
I.

»Nosza feszítsd ki font köteled
kösd lábra táncos cipellődet.
Fogd kézbe hosszú súlyzórudad:
tudnád-e még, mint egyszer tudtad?
Amíg élsz, ugrálj! Lássuk, híres!
Győzi-e jobban más ha kiles?
Kilestük titkod, csináljuk is
még néha-néha cifrázzuk is.
Lépted habozó, bokád remeg,
könnyekbe vakul gyönge szemed:
de a mi falkánk halad, halad
előre, vissza könnyen szalad.
Felhők mezője lábunk alatt:
mit bánjuk, mi van a felhők alatt!«

II.

Addig beszélnek: fogom magam
kihozom súlyos aranyrudam
fölveszem táncos cipellőmet
vonom kötelem felhők felett.
Jól tudom, mi van a felhők alatt:
szájas mélységek, szúrós falak.
Mint roncsolt arc a fátyol mögött,
olyan a táj és rajta a köd.
Szikla kisebzett, föld megrepedt.
Görcs húzza össze a hegyeket.
Borzong a bozót, az erdő fut,
lázas a város, elakad az út
minden bérc fojtott tűz-csobolyó
vonaglik ágyában a négy folyó.

III.

Kínpanoráma! iszonyú sors!
Óh bús bátorság, mire sodorsz?
Bár volnék könnyű, hólyag gyanánt,
ne látnék semmit, jó vak gyanánt,
Szirt engem öklel, tűz nekem fáj
fojtó folyó és tályogos táj.
Kásás hidegláz! zöld szédület!
Lerúgom táncos cipellőmet.
Szorul a szívem, ámolyodom
vad vízbe ejtem aranybotom.
Óh folyó, ránts le iszapodba!
Vak tűz, égess el kicsapódva!
Temess el, erdő! taposs el, út!
Boldogtalan ki magasan fut.

Remenyik Sándor-Tudástár hangosan

Gyorsvonaton

A határ mellől így jöttem haza:
Gyorsvonaton. Leszállt az éjszaka.
Az éjszakában rohant a vonat,
Mint egy vassá vált, őrült gondolat,
Remegtek, döngtek a sínek belé.

Gondoltam: megyek hát visszafelé.
Aztán megint előre, megint vissza,
S előre ismét, nyughatatlanul,
Míg a föld minden csöpp vérem felissza,
S szálló szikrám az ugar elnyeli.

Mint a mozdony a szikrák záporát,
A lelkem is úgy ontja álmait,
Ugarra, éjbe, tar erdők fölé,
Az egyik határtól a másikig.
Megállásom csak percnyi van nekem.

Kinézek önnön lelkem ablakán,
Nézem a vízpárát, a rajt' lepergőt,
Szemem, vagy az ablak homályosul?
Tünedeznek a novemberi erdők.
Ilyen őszi roham az életem.

Magas töltésen száguldok tova,
A töltés alján pici ablakok
Világolnak: a Béke szemei.
S intnek: megállj! De meg nem állhatok,
Visz a lelkem: az Ahasvér-vonat.

Kis ablakok ott lent, - minden hiába:
A puha fészek kalicka nekem,
Nekem rohannom kell így, átkozottan,
Reszkető, nyögő, döngő síneken,
Tovább, - - a végállomásig. -

Moon Temple - Karunesh

A nap lassan eltűnik a dombok mögött

S a félhomályban, csendben ciripel egy tücsök

A sötétség árnyai hirtelen megelevenednek,

S ijesztő, démoni játékba kezdenek.

Az éj birtokba veszi az erdőt

S ítéletet hoz élők s holtak fölött

Fura árnyak járják örült táncukat

S egymásra kiáltják varázslatukat.

Párás félhomály kúszik a semmibe

Bevilágítja a tisztást a hold ezüst fénye

Áttetsző lények kézen fogva járnak

S halk hangon bűbájt mormolnak.

Pirkadatig tart az éji látomás,

Mert a felkelő nap megtöri a varázst

Eltűnnek az árnyak ijesztő lénye: Alkony

De alkonyatkor visszatérnek, kísérteni!

Német Kornélia: Alkony

A szeretet annyira szép

Shakespeare mondá: színház az egész világ
ó mily nagy vala neki igazsága: valóban színház a világ
maszkok mögé rejtőzött emberek színes karneválja.

Shakespeare mondá: s színész benne minden ember
ó mily nagy vala neki igazsága: színészek vagyunk
eljátszott szerepek, vágyak, álmok színes karneválja.

Ki tudja, hol vannak a határok, hol ér véget a szerep
ki tudja, mire gondolsz, mikor azt mondod, szeretsz.

Átsírt éjszakák, elfojtott vágyak s összetört álmok
mondd hol ér véget a szerep, s vannak-e még határok?

forrás: Poet.hu Zubor László:Színház a világ?

Farsang

Farsang Itt van már a farsang tánccal és zenével, csínján sosem bánik széles jókedvével. Elő a maskarát, úgy menjünk a bálba, még ha banyaként is indulunk a táncba. Nem szabad ilyenkor zöldséget árulni, ha paphoz szeretnénk párunkkal járulni. Vigyünk egy kis jó bort, ne menjen már kárba, hátha a jelöltet ez hozza majd lázba. Teljenek a napok örömmel, vígsággal, gondunk most ne legyen semmilyen aggsággal! Búcsút int a Farsang, lépjünk a "farkára", reménnyel tekintve év többi napjára!

Poet.hu Vörös Judit

Álarc nélkül Mögöttünk már Vízkereszt, Húsvét még oly távol, Tavaszra várnak az emberek, Sütik a farsangi fánkot. Most mindenki az lehet, Miről egyszer álmodott, Felnőtt és kisgyerek, Járnak farsangi táncot. Lehetsz masiniszta, királylány, Varázsló vagy állatidomár, Akkor is, ha nem sikerült, Most lehet, hiszen ünnepelünk. S ha a mulatság véget ér, Vedd le álruhád, tedd le maszkodat, Maradj kinek rendeltettél, Viseld büszkén igaz arcodat.

Poet.hu Kishonthy Csilla

Lévay Erzsébet: Farsang napján

Farsang napja eljött már,
kezdődik a jelmezbál,
zeneszóra vígan lép,
ring a tarka báli nép.

Nagy mulatság van itt ma,
ezerféle maskara
perdül-fordul, integet,
búcsúztatja a telet.

Tóthárpád Ferenc: Keszkenő vagy kendő

Füledbe súgom, mire is vágyom,
a nagy toronyból kikiabálom,
táblát teszek falára,
mindenik oldalára:
Te vagy a párom,
te vagy a párom!

Keszkenő vagy kendő,
egy pár ez a kettő!
Hat évem van, neked adom,
csizmám fényesre pucolom,
táncom neked járom!

Egy-két, egy-két, te vagy a párom,
te vagy a párom,
te vagy a párom!
Két-hár’, két-hár’ majd kitalálom,
mért nincs kötény a rokolyádon!

Keszkenő vagy kendő,
egy pár ez a kettő!
Kalapomat megemelem,
mosolyodon kacaj terem.
Táncom neked járom!

Szandi- Búcsúznunk kell

Búcsúznunk kell,
Bár szívünk még hajt-,
Mért’ félnél,hidd el:
Van másik part.

Nincs könnyed már,
Elhullt mind, mégis fáj-,
Elfogy az út, van határ…

Nézz szét, csoda a lét!
Árny és fény, örök ellentét.
Téged vár föld és ég,
Érzed már: fogy az út, mégis szép…
Légy jó vendég!




Búcsúznunk kell,
Bár vágyunk még tart-,
Képzeld el, szívvel,
Van másik part.

Nem kell, hogy félj,
Minden lélek testvér-,
Mindegyik út hazatér…

Búcsúznunk kell,
Mind távozunk majd-,
Vár ránk egy új hely,
Van másik part.

Nem kell, hogy félj,
Fényünk mindent túlél-,
Nem bánthat már szó, vagy szél…

"Az ember egy napon rádöbben arra,
hogy az életben igazán semmi sem fontos.
Sem pénz, sem hatalom,
sem előrejutás, csak az,
hogy valaki szeresse őt igazán."
(Goethe)

Az utam most, magányosan járom, egyedül megyek,
Körbefognak, karolnak az ilyen-olyan érzelemhegyek.
Körülöttem jajgatva, nyafogva síró, bágyadt, halódó szívek,
Megkopott, csonka érzések, hulló könnyek, kifakult színek.

Elég ebből! Hát mi végre a jó szó, ha a könny mind elmossa,
Ha az érkező szivárványt a fájdalom bakancsa rútul tapossa?

Pillanatok, mint elöregedett, szúrágta, korhadt fa kidőlnek,
Más, idegen, fényesebben ragyogó Nap sugarai jönnek,
Azok másként, irtó fájdalommal marva sütnek, égetnek,
Színleg bájjal villogtatja folyók fodrát, belül a tűzre vetnek.

Elég ebből! Kell még, kell, hogy a csók tüze fájjon,
Ezer emlék tömörülve, egy könnycseppre szálljon!

Könny és remény, büszkeség, mély csend és vihar,
Sokszor nem tudja a józan ész, a szív mit is akar.
Édes álom néha puha bársonyával gondosan betakar,
Máskor vadul felpattanni, rohanni hozzá, de hamar.

Mennyi szépet, színpompás érzést adtál már nekem,
Visszaadni kicsiny töredékét sem tudnám sosem.

Melléd ül egy angyal, de félsz érinteni szárnyát,
Mert éget a múlt, s hagyod kialudni remény lángját.
Csodákról írsz verseket, megírod szerelmeskedés álmát,
Semmit sem tudsz, érinteni sem mered szerelemnek lábát!

Én indulok, nem várok, továbbmegyek.
Gyertek hát velem magátsirató szívek!

Oda, hol rátalálhatunk a boldog mesére,
Az örök, kifogyhatatlan nevetésre,
Az egyetlen, igaz, önzetlen érzésre,
A felülmúlhatatlan, őszinte szerelemre.

Mert vele összebújva, szíved ringatva elcsábítja,
S a múlt fájdalmait nyomtalanul kiradírozhatja!

Képzeltღszerelem

Kasza Tibor-Akarod-e,mondd

Akarod-e még,
Akarod-e mondd?
Legyek-e a tűz,
Melyhez bújhatsz a télben?

Lehetek-e még,
Lehetek-e mondd?
Lehetek-e hang,
Mely úgy hív,ahogy régen

A legszebb álmom
Ma is Tőled szép.
Mondd akarod-e újra,
Mi Tőled volnék?

A legszebb dal
Csak Tőlünk szép.
Mondd,akarod-e úgy mint rég?
Mondd,akarod-e úgy mint rég?

Akarod-e még,
Akarod-e mondd?
Legyek-e egy vándor,
Ki megszöktet innen?

Lehetek-e még,
Lehetek-e mondd?
Lehetek-e hang,
Melytől megszépül minden?

A legszebb álmom
Ma is Tőled szép.
Mondd akarod-e újra,
Mi Tőled volnék?

A legszebb dal
Csak Tőlünk szép.
Mondd,akarod-e úgy mint rég?
Mondd,akarod-e úgy mint rég?


A legszebb álmom...

Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől.
Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei.
Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát.
Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied.
Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed.
Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van.

Tissy - Gondolj néha rám

Valahol oly messze jársz,
a Föld másik felén
hangom el nem ér.
Valahol az est leszáll s
az éj varázstükrén
mégis látlak én.
Fáradt arcodon mosoly,
nézlek szótlan és a szívem már mindent ért.
Annyi hang és zaj között elvész a sóhaj,
tudom mégis fáj a távollét.

Valahol a nagy világ
egy csöndes szigetén
most is várlak még.
Itt a város alszik már
s éji csendjén ezüst árnyat fest a kék holdfény.
Csak a képzelet visz át mérföldek ezrén
és az álom hív, hogy nálam légy.


Gondolj néha rám
a távolból.
Bárhol rejt az éj.
Gondolj néha rám s
egy szót se szólj.
Szíveddel láss, hogy szívemhez érj.



Valahol az éjen át,
az álmok tengerén,
készülsz már felém.
De az életünk könyvét mások írják
és az út köztünk oly hosszú még.


Gondolj néha rám
a távolból.
Bárhol rejt az éj.
Gondolj néha rám s
egy szót se szólj.
Szíveddel láss, hogy szívemhez érj
s amíg így gondolsz rám,
ez a vágy mindig bennünk él.

Még mennyi könny és mennyi éj,
még mennyi elfojtott remény.
Ugyanúgy várlak, ugyanúgy érzek mint rég.


Gondolj néha rám
a távolból.
Bárhol rejt az éj.
Gondolj néha rám,
egy szót se szólj.
Szíveddel láss, hogy szívemhez érj s
amíg így gondolsz rám
ez a vágy mindig bennünk él.

Falu Tamás:

Két tükör

Mint amikor két falon szemben
Két fényes tükör egymásba lát,
Láthatsz bennük végtelen sorban
Ezer tükröt és ezer szobát,
Ezer csillárt ezer plafonon,
S ezerszer látod bennük magad,
Úgy megy az ember folyton beljebb.
Éjfélbe múló napok alatt.

Alakja kisebb minden szobában,
Kisebb a fej, törzs, kisebb a kéz,
S mikor eltűnik az utolsóban,
Nincs senki, aki utána néz.

Sebő Ferenc

József Attila

Harmatocska

Guggolva ringadoz
a málnatő, meleg
karján buggyos, zsíros
papíros szendereg.

Lágy a táj, gyöngy az est;

tömött, fonott falomb.
Hegyek párája rezeg
a halmokon s dalom.

Hát dolgoztam híven,
zümmögve, mint a rét.
Milyen könnyű a menny!
A műhely már sötét.

Fáradt meg együgyű,
vagy tán csak jó vagyok
s reszketek, mint a fű
és mint a csillagok.