Hexina: Anyám, ne sírj...Veled leszek

Republic:Sose voltál, mindig vagy...szív szava

 

Ha a szívem a szíveddel dobban,
Kicsi ablak nyílik álmomban.
Veled elmennék, velem elbújhatsz,
Sose voltál, mindig vagy.

Ha a szívem a szíveddel dobban,
Veled álmodtam, velem álmodhatsz.
Süt a nap és most már múlik a fagy,
Sose voltál, mindig vagy.

Soha nem volt még amit érzek,

És nem lesz már sohasem.

Soha nem volt még amit érzek,

Legyen örökre vagy örökre nem.

Szemeiddel a tüzzel játszottam,
Sose gondolnád amit gondoltam.
Csak neked ragyog egy kis csillag,
Sose voltál mindig vagy.

Soha nem volt még amit érzek,

És nem lesz már sohasem.

Soha nem volt még amit érzek,

Legyen örökre vagy örökre nem.

Soha nem volt még amit érzek,
És nem lesz már sohasem.
Soha nem volt még amit érzek,
Legyen örökre vagy örökre nem.

Ha a szívem a szíveddel dobban,

Kicsi ablak nyílik álmomban.

Veled elmennék, velem elbújhatsz,

Sose voltál, mindig vagy.

Ha a szívem a szíveddel dobban,

Veled álmodtam, velem álmodhatsz.
Süt a nap és most már múlik a fagy,
Sose voltál, mindig vagy.
Sose voltál, mindig vagy.
Sose voltál...

az éltünk könyvét mások írják...

''Létezik az, hogy valaki belép egy ajtón, vagy beszáll egy autóba, és amikor meglátjuk, amikor először találkozik pillantásunk az övével, azonnal tudjuk, ő az? Létezik az, hogy egyetlen pillanat során olyan mértékű és mélységű érzelmek halmozódnak fel bennünk, mint amire egész addigi életünk során nem volt példa? Behunyom a szemem, visszagondolok erre a pillanatra, és emlékezem. Arra, ami ekkor történt. Mi hatalmasodott el rajtam? Mi okozta az érzést, ami egyetlen pillanat alatt beleköltözött elmémbe, s végérvényesen felkavarta addig józannak vélt működését? Talán az ösztön. Talán a viszonzás csodálatos érzékelése. Mert pontosan úgy nézett rám, akkor, először, mint ahogyan szerettem volna, hogy rám nézzen. Ahogyan csak az néz a másikra, aki pontosan azt éli át, amit akkor, azokban a pillanatokban én is átéltem.''

André Rieu - Love theme from Romeo and Juliet

Desperado-Fáj

.

vajon a múltat, mi szép volt,- ki lehet törölni? nem lehet, de nem is kell...

nagy erő és óriási szeretet kell, ahhoz, hogy el tudd engedni azt az embert  akit tiszta szívből szeretsz, nehéz volt ezt a döntést meghozni,-elengedni Őt!,Végleg elengedni a kezét,... menni akart...már jó ideje minden rossz volt amit tettem még akkor is amikor segítettem, sok bántást kaptam és én mégis vágytam a szeretetére, reménykedtem hátha Ő is szeret és a jót amit teszek érte észre veszi..nem így lett előbb is észrevehettem volna, hogy neki nagyon rossz volt velem,...

  de,  ha látod, hogy már nem jó neki veled....meg kell tenni, hiszen az egész kapcsolat számomra azt jelentette, hogy amennyi jót csak kaphat ...azt megadjam....

kevés volt ,- nem jól adtam, többet szeretett volna és másképp,..én én voltam .. ő mást akart...nem fogadott el...

az egyik fél mindig jobban szeret és az jobban is szenved.... a vesztes...én vagyok...szívből szeretem...

sikerült neki új életet kezdeni....remélem a szépet ő sem fogja feledni....és az új kapcsolata jobban és úgy ahogy Ő szeretné, -tudja majd szeretni....
szívből kívánom ,találja meg az igazi boldogságot...

nekem...-ezzel a remény is elszállt......és mégis örülnöm kell.. fájva rá gondolni, hogy mást ölel...de
végre jó neki és Boldog lehet...nekem ez a legfontosabb,
 hogy én mit érzek....tényleg  nem számít a szenvedést a lekem fájdalmát úgysem lehet leírni...
mert míg élek Ő, Ő megmarad nekem...itt legbelül...a szívem  zugában csücsül...

"Valahogy mindig félúton vagyok. Remélve, nem vagyok útban senkinek. S míg "valahonnan" "bárhova" jutok, talpam alá éles kövek görögnek. Valahogy mindig félúton vagyok. Úton a múltból talán a most felé. S ha elhiszem, szép jelenem élem, hegyek zúdulnak a két lábam elé. Valahogy mindig félúton vagyok. S néha félek, elfogy alólam az út. Olykor elfog az a furcsa érzés, hiába megyek - minden út körbefut. Valahogy mindig félúton vagyok. S azt mondják, az út a fontos, nem a cél. Vezet hitem eltökélt-magamban, s hogy minden lépés a csillagokig ér. Valahogy mindig félúton vagyok. Mint ki örökké utazni kényszerül. Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek. S próbálok úton maradni - emberül."

Soha ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel! A személyiségem én vagyok... a viselkedésem attól függ, Te ki vagy!


␈“Amit magadról gondolsz␈ hozzád tartozik␈ amit másokról gondolsz␈ az is hozzád tartozik␈Amit rólad gondolnak␈ azzal semmi dolgod␈ ha meg akarod őrizni lelked békéjét.” ␈(Tatiosz)␈ 

NOX - Szeretem

 

Gondolj néha rám
a távolból.
Bárhol rejt az éj.
Gondolj néha rám s
egy szót se szólj.
Szíveddel láss, hogy szívemhez érj
s amíg így gondolsz rám,
ez a vágy mindig bennünk él.

 

El ne hidd azt, bárki mondja, hogy ez jó így,

El ne hidd, hogy minden rendben, bárki szédít,

Szabó Ila :
EPILÓG


Már csöndesen szeretlek,
szelíd szavam se szól.
Könnyebb neked, ha vágyam
csak hangtalan dalol.


Nem várlak, nem kereslek,
nem álmodom veled,
feloldom gondod, vétked,
mit én hoztam neked.
S a csöndes könnyek éjén
én áldva áldalak,
köszönnöm kell, hogy voltál
egy boldog pillanat.
Lenyugszik lassan bennem
a lánggal égő láz,
de életedre titkon
tekintetem vigyáz.

A csend partján ha lépdelsz,
Lesz veled egy mégis,
Lesz veled egy mégsem,
Gondolkozz miért nem.

Mert nem kezdődött, s nem lett vége,
Csak egy reggel volt mely nem ébredt a fényre,
A csend partján ha lépdelsz,
Mond el, miért nem?

Napokra emlékszel, mit odaadtál másnak,
De nem kaptál semmit, értéktelen a látszat,
Lesz még olyan csend mely harangszóval ébreszt,
Bátortalan válaszokat ágyúszóval öl meg!

S megérted, mit megérteni fáj,
Kopogtat az élet, de beengedni fáj,
A csend partján ha lépdelsz, lesz veled egy szó,
Egyszer legyen majd jó

Nekünk így rendelték messze...
Ahol egy csillag egy csillagnak van teremtve...

Jó veled aludni és ébredni is jó,
Mégis fáj, ha elér ez a szó,
Nem tudom, hogy éljek, hogy éljek tovább?
De átölellek a himnusz után.

Nekünk így rendelték messze...
Ahogy egy csillag egy csillagnak van teremtve...

Nem könnyű szeretni, ki döntött maga ellen,
Ki bűhődni akar, látszatszerelemmel,
Eljött valaki, a csend partjára,
Üvölteni végre: a mindenért cserébe!

Mikor az első bomba lehullt,
Hozzámbújtál éppen,
Ha a csend partjára tévedsz,
Mondd el, miért nem?

Szerettem volna segíteni rajtad.
Nyúltam feléd, de Te nem akartad.
Magasságból, magadba zuhantál,
eltoltál és magadra maradtál.

Láttam én, hogy belül sír a lelked,
nincs mosolyod, nincs mit ünnepelned.
Fájdalmadat önmagadba zárod,
s megtagadod az egész világot.

Bezárkoztál, de nem lát sírni senki,
- “A fájdalmat hősként kell viselni!”
Hadd higgyék csak, minden rendbe véled,
hogy napjaidat vidám szívvel éled.

Ám én látom, féreg vájt szívedbe.
Egyedül élsz, messze, számkivetve.
Emberek közt tengeted a sorsod,
nem nézel fel, lógatod az orrod.

Nem öntöd ki senkinek a lelked,
fájdalmadat így kell elviselned.
Befordulva, halálodat várod.
S nem enyhíti senki a magányod.

Én próbáltam, – hagynálak beszélni.
Próbálj meg a terhek nélkül élni!
Próbáld meg, elfeledni a múltad,
szeretném, hogy végre megtanuljad.

Isten vagy, hisz embernek születtél.
Nézz magadba, mit is teremtettél.
Építs fel egy másik, új világot,
mit gyermeklelked álmaidban látott.

Sosincs késő, mindig van egy fűszál,
kapaszkodj meg, mától légy felül már!
Legyen célod, akarj élni végre,
s szeretettel légy nyitott a szépre!

Aranyosi Ervin: Magány