Látogatás

Egy Csillag kísér minden este,

Hogy jó éjszakát kívánjon este.

Egy Csillag látogat meg engem,

Megkérdi, napom miért van ilyen csendben?

Mivel töltöm a reggeli időt,

Szólt hozzám valaki délelőtt?

Múltával teli a délelőtt,

Délben egyedül állok a Nap előtt.

Egy Csillag látogat meg engem,

Megkérdi, hogy telt a délután?

Kérdezte valaki is ezután,

Mért nézek az alkonyi Nap után?

Egy Csillag kísér minden este,

Csillag testvéreit keresve.

Megkérdi, milyen volt az Ő ruhájuk,

Mikor piros ruhát adott az Éj rájuk?

Egy Csillag látogat meg minden este,

Hogy a sötétség álmom ne rettentse.

Egy Csillag kísér minden este,

Kék ruhája, kék az Ég este.

Mi lesz, ha nem kísér a Csillag este,

Nagyon sötét lesz minden este.

Becsukott szememben megmarad a belátogató fénye,

Olyan mint az Ég, kék örök fénye.

2005. június 6.
forrás: http://macsed.csillagpark.hu/z615.htm#hfenye

Utazás

Holdat talált az éj
Tükre a tó, oly mély
A völgyben megnyúlnak az árnyak
A szél bont magának szárnyat
Táncolj szél, táncolj
Libegjen rajtad a fátyol

Karját nyújtja felém a szél
Elém áll a Göncölszekér
Utazni visz majd felfelé
Magasra a Csillagok felé
Felveszem ezüstös ruhám
Mit a Hold fénye hint reám
Felöltök mindent ami Ék
A Nap-nak bíbor köntösét

Látom majd a Föld hogy forog
A világűrben mily honos
Magammal viszek egy darab követ
Mely a földről emlék lehet
A kő a földhöz hozzá tartozik
Nem kell vele megdobni valakit

Az utazás remek lehet
Ha a szívem majd nem remeg
Jaj! jön a nagy tragédia
Nem utazhatok sehova
Mégis a Földön maradok
Mert csak parányi porszem vagyok

1990. szeptember 6.
forrás:http://macsed.csillagpark.hu/z615.htm

A múlt halott,
s mit rád rakott,
mázsás súlyát ereszd csak el…
Míg rád szakad,
nem vagy szabad,
légy megbocsátó, hogyha kell…
Vigasztalódj,
nevess, dalolj,
engedd szállni a lelkedet.
Ha húz a súly,
hogy porba hullj,
fennen szárnyalni nem lehet.
Lelked, ha száll
szabad madár,
valót teremt a képzelet.
Bocsáss meg hát,
minden hibát,
s élj boldog, teljes életet!

Aranyosi Ervin: Bocsáss meg!

....mindazok után, amik együtt történtek velünk
most te elmész
talán emberfeletti erő kellett hozzá
hogy ezt a döntést meghozd

egyetlen egyszer, egyetlen egyszer
könyörgök neked, nézz a szemembe
csak egyetlen egyszer

miután elértünk mindent, amiről álmodtunk
most te elmész
a barátod voltam
igazságban és hazugságban
ez így nem ér

egyetlen egyszer, csak egyetlen egyszer
ne fordíts hátat
nézz szembe velem
csak egyetlen egyszer

egyetlen egyszer
mondd, amit gondolsz
mondd, mit szeretnél
és utána menj el
mert nem hibás, ki már nem érez
meg fogom érteni, tudom
csak szeretném, ha elbúcsúznál
utoljára

egyetlen egyszer
mondd a szemembe,
hogy már nem szeretnél viszontlátni
hogy belefáradtál, hogy mellettem légy

egyetlen egyszer
mert szükségem van rá, hogy újból halljam
mert nem tudom megérteni
hogy annyi dolog, amit együtt megéltünk
egyszer elmúlhat

egyetlen egyszer
nézz rám és mondd
hogy elfelejtetetted, hogyan szeress
hogy belefáradtál, hogy mellettem légy
azok után, hogy összehozott a végzet
minden így ér véget
ilyen kegyetlen módon válunk el
ezt nem tudom elfogadni

egyetlen egyszer, csak egyetlen egyszer
ne fordíts hátat
és nézz szembe velem
csak egyetlen egyszer

egyetlen egyszer
mondd, amit gondolsz
mondd, mit szeretnél
és utána menj el
mert nem hibás, ki már nem érez
meg fogom érteni, tudom
csak szeretném, ha elbúcsúznál
utoljára

egyetlen egyszer
nézz rám és mondd
hogy elfelejtetetted, hogyan szeress
hogy belefáradtál, hogy mellettem légy

  Gondolj néha rám
a távolból.
Bárhol rejt az éj.
Gondolj néha rám s
egy szót se szólj.
Szíveddel láss, hogy szívemhez érj.

Valahol az éjen át,
az álmok tengerén,
készülsz már felém.
De az életünk könyvét mások írják
és az út köztünk oly hosszú még.

Gondolj néha rám
a távolból.
Bárhol rejt az éj.
Gondolj néha rám s
egy szót se szólj.
Szíveddel láss, hogy szívemhez érj
s amíg így gondolsz rám,
ez a vágy mindig bennünk él.

Még mennyi könny és mennyi éj,
még mennyi elfojtott remény.
Ugyanúgy várlak, ugyanúgy érzek mint rég.

Gondolj néha rám
a távolból.
Bárhol rejt az éj.
Gondolj néha rám,
egy szót se szólj.
Szíveddel láss, hogy szívemhez érj s
amíg így gondolsz rám
ez a vágy mindig bennünk él.

 

Fotó: Csillag Pál

"Te vagy az egyetlen a Földön akiért mindent megteszek,
Veled az életem töltöm,
Nem csak múló perceket.
Nem ígérek kincset, csillagot,
Csak hű szívet adhatok,
Érzem, másé nem lehetsz,
Én is csak a Tiéd,
Ha igazán szeretsz!"
(Goethe)

Azzal kezdeném, hogy hidd el, nem panaszkodom,
Ha körülnézek, látom, nincs is rá okom.
De van néhány dolog, amit elmondanék,

Csak attól félek én, hogy félreértenéd.

 Ha szépen szólok hozzád, gyakran meg sem hallgatod,
Vagy elintézed azzal, hogy túl érzékeny vagyok,
S ha indulattal szólok, hogy figyelj végre rám
A türelmetlenségem a legnagyobb hibám.

 Hogy mondjam el neked, hogy mondjam el neked,
Hogy mondjam el a bánatom?
Hogy mondjam el neked, hogy mondjam el neked,
Hogy mondjam el, nem tudom.

 S azt sem értem én, a gondjaid miért titkolod,
Attól félsz talán, mindig rosszra gondolok?
Ha őszintén beszélnél, tudom, segíthetnék,
De vallatni sem merlek, még félreértenéd.

 És úgy érzem már néha, hogy nincsen szükséged rám,
Mindent jobban tudsz, és én csak jártatom a szám,
És ha bölcsen kioktatsz, végül észre sem veszed,
Hogy mélyen hallgatok, veled már nem beszélgetek.


Hadd mondjam el neked, hogy mondjam el neked,
Hogy mondjam el a bánatom!
Hadd mondjam el neked, hogy mondjam el neked,
Hadd mondjam úgy, ahogy tudom! 

Bús szívből énekelni édesen

Bús szívből énekelni édesen, oly nehéz, oly nehéz.
És mégis énekelni kell nekem, oly nehéz, oly nehéz.

Nevetek, ha mondják nevetek, ha kell mindenen
Nevetek, de közben könnyezem.
Dalolok a máról, dalolom, hogy nincs fájdalom
Dalolom, de máshogy gondolom.

Szívemben hordom rejtve csendesen bánatom, bánatom.
Ó meddig büntet még az életem, nem tudom, nem tudom.

Keserű a bánat, keserű, de elfojtom én,
Valahol még vár egy kis remény.
Dalolok a fényről, dalolom, hogy ez kell nekem,
Dalolom, s tán lassan elhiszem.

Keserű a bánat, keserű, de elfojtom én,
Valahol még vár egy kis remény!
Dalolok a fényről, dalolom, hogy ez kell nekem
Dalolom, s tán lassan elhiszem.

Bús szívből énekelni édesen, oly nehéz, oly nehéz.
És mégis énekelni kell nekem, oly nehéz, oly nehéz.

Bús szívből énekelni édesen, oly nehéz, oly nehéz.
És mégis énekelni kell nekem, oly nehéz, oly nehéz.

Bús szívből énekelni édesen, oly nehéz, oly nehéz.
És mégis énekelni kell nekem, oly nehéz, oly nehéz.

Bús szívből énekelni édesen, oly nehéz, oly nehéz.
És mégis énekelni kell nekem, oly nehéz, oly nehéz.

Bús szívből énekelni édesen, oly nehéz, oly nehéz.
És mégis énekelni kell nekem, oly nehéz, oly nehéz.

Bús szívből énekelni édesen, oly nehéz, oly nehéz.
És mégis énekelni kell nekem, oly nehéz, oly nehéz.

Ossian - Többet ér mindennél


Mindenek felett: a megélt éveket,
Emlékképeket;
a fájón szépeket nyújtom Neked.
Az öröm könnyeit, a bánat csendjeit,
A múló perceket;
mint sötét gyöngyöket nyújtom Neked.


Egy tiszta érintés,
Egy néma ölelés,
Néha többet ér...
A szótlan bölcsesség,
A ritka tisztesség,
Nékem többet ér... mindennél.


Egy jó szó aranyát, az Érzés zálogát,
Közös terveket;
ennyit adhatok kincsként Neked.


Egy tiszta érintés,
Egy néma ölelés,
Néha többet ér...
A szótlan bölcsesség,
A ritka tisztesség,
Nékem többet ér... mindennél.


Lelkem Oltárán Öröm-gyertya ég.
Néma zsoltárát csak mi halljuk rég.
Fáradt szívemnek, szíved menedék,
Ha kitaszít a Föld és lesújt rám az Ég.


Refrén:
Egy érintés,
Egy ölelés,
Többet ér.
A bölcsesség,
A tisztesség,
Többet ér... mindennél

Egyedül

Egyedül

 

A holnap elrejt majd
Csak gyászvirágot hajt
Az élet eddig tart, még egy perc
Egy másik föld, más part
Hol más dalol más dalt
Majd ő hoz jót és bajt, mit érdemelsz.
Még egy perc, átölelsz
De el nem érlek már
Még egy perc, néma vers
Több idő nem jár
Ennyit ér, most véget ér,
Súgd, hogy messze hív egy jel!
Te bennem élsz, de szíved mást felel
Búcsúzz el...
A holnap holtnak lát
A szívem ellopták
Csak testem él tovább, még egy perc
Mégsem ordít vád
Csak könnyem ér hozzád
Csak egy perc talán, hogy végleg elfelejts.
Még egy perc, átölelsz
De el nem érlek már
Még egy perc, néma vers
Több idő nem jár
Ennyit ér, véget ér
Súgd, hogy messze hív egy jel!
Te bennem élsz, de szíved mást felel..
Még egy perc, átölelsz.
De el nem érlek már
Még egy perc, néma vers
Több idő nem jár
Ennyit ér, véget ér,
Súgd, hogy messze hív egy jel!
Te bennem élsz, de szíved mást felel.
Még egy perc, átölelsz.
De el nem érlek már
Még egy perc, néma vers
Több idő nem jár
Ennyit ér, véget ér,
Súgd, hogy messze hív egy jel!
Te bennem élsz, de szíved mást felel

Búcsúzz el...

Zámbó Jimmy - Még nem veszíthetek

Mindent elfelejtek már, elfáradtam rég,
Lassan elmúlt a láng, úgy félek én.
Átvirrasztott éjszakák, száz el nem mondott szó.
Most már ez vagyok én, egy süllyedő hajó.

Még nem veszíthetek! Még nem! Én élni akarok.

Adj időt nekem! Ó, Ég! Szólj, hogy még várjon!

Add vissza nekem! Ő kell! Még látni akarom!

Még nem búcsúztam el, még nem! Úgy fáj, nagyon.

 Érzem elborít a láz, sírni szeretnék,

Olyan rég várok rád, de te nem jössz. Miért?

Mindent megpróbáltam már, hogy elfelejtselek,

Olyan forró a vágy, hogyan éljek nélküled?

Átvirrasztott éjszakák, száz el nem mondott szó,

Most már ez vagyok én, egy süllyedő hajó. 

 

A csókod elvesztettem,

A tegnap sincs meg már.

Az érintésed megkövül,

Az emlék most is fáj.

Az estét oly rossz várni,

A magány túl nehéz.

A vágy úgy ég még bennem,

Úgy sír bennem, hogy hozzám érj.

Már elmúlt régen, de még most is fáj,

Mert fel kellett ébrednem, hogy mégis elhagytál.

Én még ma sem értem,

Mért volt ó, ez így?

Kinek jó a rossz, a szenvedés?

Kinek jó a gyötrő kín?

Talán volt sok-sok hibám,

Most sírok az álmokért,

Hisz elhagyott az Istenem, ő sincs már velem,

Másra vár.

Már elmúlt régen, de még most is fáj,

Mert fel kellett ébrednem, hogy mégis elhagytál.

Megérint egy emlék, újra lelkemhez ér,

Hol a fájdalmam hagytam,

Most is ott ég benn a láng,

Rám a szívem vigyáz.

Ha majd egyszer te is érzed,

Kell a vágy, a szerelem,

Akkor ne mondd azt, hogy nem volt sehol,

Hisz te hozzám tartozol!

Már elmúlt régen, de még most is fáj,

Mert fel kellett ébrednem, mégis elhagytál.

Megérint egy emlék, újra lelkemhez ér,

Hol a fájdalmam hagytam,

Most is ott ég benn a láng,

Rám a szívem vigyáz!

A szívem vigyáz,

A szívem vigyáz,

Hol a fájdalmam hagytam, most is ott él benn a láng.

Rám a szívem vigyáz.

Rám a szívem vigyáz.

Rám a szívem vigyáz.

A kínzó, fájó csend..

A szívem gyászát kitépném.

Könnyek szöknek meg szótlan

Kérdik: m’ért?

Kegyetlen bíró a sors,

De csak teszi a dolgát érzés nélkül.

Mégis úgy fáj a zuhanás,

Az elmúlás…

Lelkeddel öleltél át szíveddel súgtál minden titkot,

Hogy bármerre jársz majd, örökké itt élsz.

Aki elment, nem tűnik el,

Kérdezel, még és a csend felel.

Aki halhatatlan, bennünk most hazatér.

Átfon a hajnali fény

Csillag gyúl, ragyogó

Hisz valahol újabb élet ébred

Ez így van jól, tudom..

Az út végén, a fényben járva újra átölel.

Ez az ígéret, én így engedlek el.

Nem búcsúzom,

Csak az álmod legyen szép.

Jó éjt!

................................................................................
Az ég beborulni készül,
Lelkemen úrrá lett a tomboló vihar.
Újból a világ végén állok egyedül,
Érzem ez a harc nekem már túl sokba került.


Szemedből eltűnt, kihunyt a tisztán égő fény,
Meghalt az életet adó igaz, szép remény.
Kettétört csónakunk az élet nagy tengerén,
De látom e tudat és ez a kín, Téged el sem ér!

A békés szigetet is messze elfújta a szél,
Tomboló viharban nem értem már, hogy mit mesél.
Gyalázat és mély szégyen kínoz, fojtogat,
Ahogy látom álmaink világát, hogy tűnik el egy perc alatt.


Szemedből eltűnt, kihunyt a tisztán égő fény,
Meghalt az életet adó igaz, szép remény.
Kettétört csónakunk az élet nagy tengerén,
De látom e tudat és ez a kín, Téged el sem ér!

Kettétört csónakunk az élet nagy tengerén,
De látom e tudat és ez a kín téged el sem ér!

Kegyetlen idők!

Az Ég áldja a szívem.
Az Ég áldjon téged!
Az Égtől van az érzés,
Most Ő vegye el.
Így legyen.

...................................................................................

Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:
ez volt a múlt, emez a vad jelen, -
hordozd szivedben. Éld e rossz világot
és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,
hogy más legyen.

Radnóti Miklós

Tóth Anett - Fájdalom

Csak ült némán, szótlanul,

magába roskadva, mozdulatlanul.

Nem mondta el szíve bánatát,

magába fojtotta minden fájdalmát.

Sóhajtott és nem szólt,

a hang kínzóan hatott.

Szenvedett,

s szenvedtem.

Szemére könnyfátyol borult,

remegő keze a térdére hullt.

Bíztatón megszorítottam,

érezze, rám számíthat.

De ő csak ült némán, szótlanul,

s én gyötrődtem leírhatatlanul.

Ady Endre - Sorsunk

Van az életben egy-egy pillanat,

Erősnek hisszük szerfelett magunkat.

Lelkünk repül, száll, magával ragad,

Bús aggodalmak mindhiába húznak.

Csalóka álmok léghajóján

A vihar szépen fellegekbe tüntet,

Míg lenn a földön kárörvendő,

Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.

Van az életben egy-egy pillanat,

Hogy nem várunk már semmit a világtól,

Leroskadunk bánat terhe alatt,

Szívünk mindenkit megátkozva vádol.

Míg porba hullva megsiratjuk,

Mi porba döntött - sok keserű álmunk,

Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,

Míg testet öltött fájdalmakká válunk.

Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,

Szivünk a vágyak tengerén evez,

Hajónkat szélvész, vihar összetépi,

De egy zord erő küzdelemre készti.

Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,

Nincs egy reményünk, mely valóra válna,

Míg sírba visz az önvád néma átka.

Kosztolányi Dezső - Ne hidd, hogy...

Ne hidd, hogy a világ ma boldog,

mert a piacon pár nevet.

Sötétbe bújnak a borongók,

és ott keresnek menhelyet.

A szenvedők sötéten érzik,

nem ez a föld az ő helyük.

Mély árnyba vérzik a kevély szív,

csak az üres forg mindenütt.

Föld színen ágál a silányság,

ágyára dől a bús maga,

eloltja csendesen a lámpát,

s rádől sötétlő bánata...

Bor Anita - Emlék

Körvonal, egy árny alak,

Lomhán lépked a Holdfény alatt.

Arcán mély barázda honol,

Szívében csend duruzsol.

Múlt titkait cipeli,

És kutatja, keresi.

Feldereng még néhány kép,

De ködhomályt küld rá az emlék.

Eltűnt percek töredéke

Lángra lobban, s lassan égve

Elporlad, hamuvá lesz,

Mit a feledés tüze tesz.

Minden láng újabbat szül,

De fényében a lélek felhevül,

És melegség áraszt el,

Egy megfáradt szívet hegekkel.

Csikó Csaba - Remélek

 Napokra eltűnök a saját életemből,
Kívülről nézem mi történik velem,
Olyankor nem vagyok felelős semmiért,
Messze száll a megszokott félelem.

Napokig nem látom a valóságot,
Olyankor csöndben, magamban beszélek,
Azt mondom magamnak: minden hiába,
De azért mégis. Mégis remélek...

Hisz csak nézőpont kérdése minden,
És én ugrálok pontról-pontra,
Talán valahonnan nézve elégedettség vetül
Egy magamfajta magányos bolondra.

 

 

Szabadság 

Magasan a hegyek fölött,
Szabadon a felhők között,
Napsütésbe, sebes szélbe,
Száll a Sárkány messzeségbe.

Pikkelyén a nap megcsillan,
Szemében a tűz felvillan.
Élvezi a szabadságot,
Ő ismeri a világot.

Látott sokat, nem keveset,
Nem találta mit keresett,
Soká jól sehol sem esett,
Ment, mert szabadnak született.

Otthona az egész világ,
Kincse mezőn minden virág,
Megjárt ő már földet s eget,
Jól ismer már minden követ.

Érti minden állat nyelvét,
Ismeri az Idő tervét.
Megszólítja a Hegyeket,
Üdvözli a Fellegeket,

És a Hegyek válaszolnak.
Nem szólnak, csak morajlanak,
Üdvözlik őt, testvérüket,
Ki látta születésüket.

És a Sárkány tovább repül,
Gondolataiba merül:
Tudja, mennie kell tovább,
Indulnia mihamarább.

Legyen nappal, vagy legyen éj,
Hajtja tovább a szenvedély.
Míg békéjét meg nem leli,
Szárnyát nem pihentetheti,

Míg a Világ Világ marad,
Követi a csillagokat.
Ő is csillag éji égen,
Tündököl a messzeségben.

S mikor végül megpihenhet,
Látja majd a Poklot, Mennyet,
Látja majd a Múltat, Jövőt,
S a Csillagok viszik el Őt.

Gyöngy a csillag, úgy ragyog,
gyöngyszilánkokként potyog,
mint a szőllő, fürtösen,
s mint a vízcsepp, hűvösen.

Halovány bár a göröngy,
ő is csámpás barna gyöngy;
a barázdák fölfüzik
a bús földet díszitik.

Kezed csillag énnekem
gyenge csillag fejemen.
Vaskos göröngy a kezem,
ott porlad a sziveden.

Göröngy, göröngy, elporlik,
gyenge csillag lehullik,
s egy gyöngy lesz az ég megint,
összefogva sziveink.

József Attila: Gyöngy