A kínzó, fájó csend..

A szívem gyászát kitépném.

Könnyek szöknek meg szótlan

Kérdik: m’ért?

Kegyetlen bíró a sors,

De csak teszi a dolgát érzés nélkül.

Mégis úgy fáj a zuhanás,

Az elmúlás…

Lelkeddel öleltél át szíveddel súgtál minden titkot,

Hogy bármerre jársz majd, örökké itt élsz.

Aki elment, nem tűnik el,

Kérdezel, még és a csend felel.

Aki halhatatlan, bennünk most hazatér.

Átfon a hajnali fény

Csillag gyúl, ragyogó

Hisz valahol újabb élet ébred

Ez így van jól, tudom..

Az út végén, a fényben járva újra átölel.

Ez az ígéret, én így engedlek el.

Nem búcsúzom,

Csak az álmod legyen szép.

Jó éjt!