A holnap elrejt majd
Csak gyászvirágot hajt
Az élet eddig tart, még egy perc
Egy másik föld, más part
Hol más dalol más dalt
Majd ő hoz jót és bajt, mit érdemelsz.
Még egy perc, átölelsz
De el nem érlek már
Még egy perc, néma vers
Több idő nem jár
Ennyit ér, most véget ér,
Súgd, hogy messze hív egy jel!
Te bennem élsz, de szíved mást felel
Búcsúzz el...
A holnap holtnak lát
A szívem ellopták
Csak testem él tovább, még egy perc
Mégsem ordít vád
Csak könnyem ér hozzád
Csak egy perc talán, hogy végleg elfelejts.
Még egy perc, átölelsz
De el nem érlek már
Még egy perc, néma vers
Több idő nem jár
Ennyit ér, véget ér
Súgd, hogy messze hív egy jel!
Te bennem élsz, de szíved mást felel..
Még egy perc, átölelsz.
De el nem érlek már
Még egy perc, néma vers
Több idő nem jár
Ennyit ér, véget ér,
Súgd, hogy messze hív egy jel!
Te bennem élsz, de szíved mást felel.
Még egy perc, átölelsz.
De el nem érlek már
Még egy perc, néma vers
Több idő nem jár
Ennyit ér, véget ér,
Súgd, hogy messze hív egy jel!
Te bennem élsz, de szíved mást felel

Búcsúzz el...

Zámbó Jimmy - Még nem veszíthetek

Mindent elfelejtek már, elfáradtam rég,
Lassan elmúlt a láng, úgy félek én.
Átvirrasztott éjszakák, száz el nem mondott szó.
Most már ez vagyok én, egy süllyedő hajó.

Még nem veszíthetek! Még nem! Én élni akarok.

Adj időt nekem! Ó, Ég! Szólj, hogy még várjon!

Add vissza nekem! Ő kell! Még látni akarom!

Még nem búcsúztam el, még nem! Úgy fáj, nagyon.

 Érzem elborít a láz, sírni szeretnék,

Olyan rég várok rád, de te nem jössz. Miért?

Mindent megpróbáltam már, hogy elfelejtselek,

Olyan forró a vágy, hogyan éljek nélküled?

Átvirrasztott éjszakák, száz el nem mondott szó,

Most már ez vagyok én, egy süllyedő hajó. 

 

A csókod elvesztettem,

A tegnap sincs meg már.

Az érintésed megkövül,

Az emlék most is fáj.

Az estét oly rossz várni,

A magány túl nehéz.

A vágy úgy ég még bennem,

Úgy sír bennem, hogy hozzám érj.

Már elmúlt régen, de még most is fáj,

Mert fel kellett ébrednem, hogy mégis elhagytál.

Én még ma sem értem,

Mért volt ó, ez így?

Kinek jó a rossz, a szenvedés?

Kinek jó a gyötrő kín?

Talán volt sok-sok hibám,

Most sírok az álmokért,

Hisz elhagyott az Istenem, ő sincs már velem,

Másra vár.

Már elmúlt régen, de még most is fáj,

Mert fel kellett ébrednem, hogy mégis elhagytál.

Megérint egy emlék, újra lelkemhez ér,

Hol a fájdalmam hagytam,

Most is ott ég benn a láng,

Rám a szívem vigyáz.

Ha majd egyszer te is érzed,

Kell a vágy, a szerelem,

Akkor ne mondd azt, hogy nem volt sehol,

Hisz te hozzám tartozol!

Már elmúlt régen, de még most is fáj,

Mert fel kellett ébrednem, mégis elhagytál.

Megérint egy emlék, újra lelkemhez ér,

Hol a fájdalmam hagytam,

Most is ott ég benn a láng,

Rám a szívem vigyáz!

A szívem vigyáz,

A szívem vigyáz,

Hol a fájdalmam hagytam, most is ott él benn a láng.

Rám a szívem vigyáz.

Rám a szívem vigyáz.

Rám a szívem vigyáz.

A kínzó, fájó csend..

A szívem gyászát kitépném.

Könnyek szöknek meg szótlan

Kérdik: m’ért?

Kegyetlen bíró a sors,

De csak teszi a dolgát érzés nélkül.

Mégis úgy fáj a zuhanás,

Az elmúlás…

Lelkeddel öleltél át szíveddel súgtál minden titkot,

Hogy bármerre jársz majd, örökké itt élsz.

Aki elment, nem tűnik el,

Kérdezel, még és a csend felel.

Aki halhatatlan, bennünk most hazatér.

Átfon a hajnali fény

Csillag gyúl, ragyogó

Hisz valahol újabb élet ébred

Ez így van jól, tudom..

Az út végén, a fényben járva újra átölel.

Ez az ígéret, én így engedlek el.

Nem búcsúzom,

Csak az álmod legyen szép.

Jó éjt!

................................................................................
Az ég beborulni készül,
Lelkemen úrrá lett a tomboló vihar.
Újból a világ végén állok egyedül,
Érzem ez a harc nekem már túl sokba került.


Szemedből eltűnt, kihunyt a tisztán égő fény,
Meghalt az életet adó igaz, szép remény.
Kettétört csónakunk az élet nagy tengerén,
De látom e tudat és ez a kín, Téged el sem ér!

A békés szigetet is messze elfújta a szél,
Tomboló viharban nem értem már, hogy mit mesél.
Gyalázat és mély szégyen kínoz, fojtogat,
Ahogy látom álmaink világát, hogy tűnik el egy perc alatt.


Szemedből eltűnt, kihunyt a tisztán égő fény,
Meghalt az életet adó igaz, szép remény.
Kettétört csónakunk az élet nagy tengerén,
De látom e tudat és ez a kín, Téged el sem ér!

Kettétört csónakunk az élet nagy tengerén,
De látom e tudat és ez a kín téged el sem ér!

Kegyetlen idők!

Az Ég áldja a szívem.
Az Ég áldjon téged!
Az Égtől van az érzés,
Most Ő vegye el.
Így legyen.

...................................................................................

Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:
ez volt a múlt, emez a vad jelen, -
hordozd szivedben. Éld e rossz világot
és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,
hogy más legyen.

Radnóti Miklós

Tóth Anett - Fájdalom

Csak ült némán, szótlanul,

magába roskadva, mozdulatlanul.

Nem mondta el szíve bánatát,

magába fojtotta minden fájdalmát.

Sóhajtott és nem szólt,

a hang kínzóan hatott.

Szenvedett,

s szenvedtem.

Szemére könnyfátyol borult,

remegő keze a térdére hullt.

Bíztatón megszorítottam,

érezze, rám számíthat.

De ő csak ült némán, szótlanul,

s én gyötrődtem leírhatatlanul.

Ady Endre - Sorsunk

Van az életben egy-egy pillanat,

Erősnek hisszük szerfelett magunkat.

Lelkünk repül, száll, magával ragad,

Bús aggodalmak mindhiába húznak.

Csalóka álmok léghajóján

A vihar szépen fellegekbe tüntet,

Míg lenn a földön kárörvendő,

Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.

Van az életben egy-egy pillanat,

Hogy nem várunk már semmit a világtól,

Leroskadunk bánat terhe alatt,

Szívünk mindenkit megátkozva vádol.

Míg porba hullva megsiratjuk,

Mi porba döntött - sok keserű álmunk,

Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,

Míg testet öltött fájdalmakká válunk.

Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,

Szivünk a vágyak tengerén evez,

Hajónkat szélvész, vihar összetépi,

De egy zord erő küzdelemre készti.

Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,

Nincs egy reményünk, mely valóra válna,

Míg sírba visz az önvád néma átka.

Kosztolányi Dezső - Ne hidd, hogy...

Ne hidd, hogy a világ ma boldog,

mert a piacon pár nevet.

Sötétbe bújnak a borongók,

és ott keresnek menhelyet.

A szenvedők sötéten érzik,

nem ez a föld az ő helyük.

Mély árnyba vérzik a kevély szív,

csak az üres forg mindenütt.

Föld színen ágál a silányság,

ágyára dől a bús maga,

eloltja csendesen a lámpát,

s rádől sötétlő bánata...

Bor Anita - Emlék

Körvonal, egy árny alak,

Lomhán lépked a Holdfény alatt.

Arcán mély barázda honol,

Szívében csend duruzsol.

Múlt titkait cipeli,

És kutatja, keresi.

Feldereng még néhány kép,

De ködhomályt küld rá az emlék.

Eltűnt percek töredéke

Lángra lobban, s lassan égve

Elporlad, hamuvá lesz,

Mit a feledés tüze tesz.

Minden láng újabbat szül,

De fényében a lélek felhevül,

És melegség áraszt el,

Egy megfáradt szívet hegekkel.

Csikó Csaba - Remélek

 Napokra eltűnök a saját életemből,
Kívülről nézem mi történik velem,
Olyankor nem vagyok felelős semmiért,
Messze száll a megszokott félelem.

Napokig nem látom a valóságot,
Olyankor csöndben, magamban beszélek,
Azt mondom magamnak: minden hiába,
De azért mégis. Mégis remélek...

Hisz csak nézőpont kérdése minden,
És én ugrálok pontról-pontra,
Talán valahonnan nézve elégedettség vetül
Egy magamfajta magányos bolondra.

 

 

Szabadság 

Magasan a hegyek fölött,
Szabadon a felhők között,
Napsütésbe, sebes szélbe,
Száll a Sárkány messzeségbe.

Pikkelyén a nap megcsillan,
Szemében a tűz felvillan.
Élvezi a szabadságot,
Ő ismeri a világot.

Látott sokat, nem keveset,
Nem találta mit keresett,
Soká jól sehol sem esett,
Ment, mert szabadnak született.

Otthona az egész világ,
Kincse mezőn minden virág,
Megjárt ő már földet s eget,
Jól ismer már minden követ.

Érti minden állat nyelvét,
Ismeri az Idő tervét.
Megszólítja a Hegyeket,
Üdvözli a Fellegeket,

És a Hegyek válaszolnak.
Nem szólnak, csak morajlanak,
Üdvözlik őt, testvérüket,
Ki látta születésüket.

És a Sárkány tovább repül,
Gondolataiba merül:
Tudja, mennie kell tovább,
Indulnia mihamarább.

Legyen nappal, vagy legyen éj,
Hajtja tovább a szenvedély.
Míg békéjét meg nem leli,
Szárnyát nem pihentetheti,

Míg a Világ Világ marad,
Követi a csillagokat.
Ő is csillag éji égen,
Tündököl a messzeségben.

S mikor végül megpihenhet,
Látja majd a Poklot, Mennyet,
Látja majd a Múltat, Jövőt,
S a Csillagok viszik el Őt.

Gyöngy a csillag, úgy ragyog,
gyöngyszilánkokként potyog,
mint a szőllő, fürtösen,
s mint a vízcsepp, hűvösen.

Halovány bár a göröngy,
ő is csámpás barna gyöngy;
a barázdák fölfüzik
a bús földet díszitik.

Kezed csillag énnekem
gyenge csillag fejemen.
Vaskos göröngy a kezem,
ott porlad a sziveden.

Göröngy, göröngy, elporlik,
gyenge csillag lehullik,
s egy gyöngy lesz az ég megint,
összefogva sziveink.

József Attila: Gyöngy

Dalszövegek

Demjén - dalszövegek
szerelmesdalszovegek-Bridge

Zakatol a szívem és zakatol a test,
Minden egyes ritmus csak téged keres.
Úgy zakatol a szívem ha hozzád érhetek,
Ölelésed érzem én megremegek.

Mondd, mi lett velünk? Mintha egyfolytában várnék.
Vajon tényleg ennyit számíthat az a pár év? (...)
Nyári éjszakák, ott volt minden igaz barát.
Semmink sem volt, csak az egész világ.
Zanzibar

József Attila
Szép csöndesen aludj

Szép este van. Szép csöndesen aludj.
Szomszédjaim is lefeküsznek már.
Az uccakövezők is elballagtak.
Messze-tisztán csengett a kő.
Meg a kalapács
Meg az ucca
S most csönd van.
Régen volt amikor láttalak.


Dolgos két karod is oly hűs
Mint ez a nagy csöndű folyó.
Nem is csobog csak lassan elmegy.
Oly lassan hogy elalusznak mellette a fák
Aztán a halak
A csillagok is.
És én egészen egyedül maradok.


Fáradt vagyok sokat is dolgoztam
Én is elalszom majd.
Szép csöndesen aludj.
Bizonyosan te is szomorú vagy
Azért vagyok én is szomorú.

Kormányos Sándor: Csönd fakad...

Fülelj kicsit az éjszakába,

halk már az ősz, de dallamok

fényesülnek a némaságban:

Pont úgy mint a csillagok...

Fülelj kicsit az éjszakába

a hold ezüstjén csönd fakad,

a mint éji lepke száll ma messze,

lehetsz benne önmagad...

A szív a legfurcsább csavargó,
Vigyázzatok reá nagyon!
A megszokás halála néki,
De mindig kész van útra kelni,
Ha nyílik raja alkalom.

A szív a legfurcsább csavargó,
A tolvaj-utat kedveli,
Hiába tiltja tilalomfa,
Nem hajt veszélyre, tilalomra,
Még vakmerőbben megy neki.
A szív a legfurcsább csavargó,
Minden lépése új talány:
Onnan szalad, hol rája várnak
S hivatlanul oson be másnap
Pár ragyogó szem ablakán.

A szív a legfurcsább csavargó,
Ne bánjatok durván vele!
Mert ahonnan elűzték egyszer,
Hívhatják vissza bár ezerszer,
Nem látják többet sohase.

A szív a legfurcsább csavargó -
Dölyfös kacajjal elszalad,
Hogy megalázva, elgyötörve
Vissza lopódzzék a küszöbre,
Hol csupa dacból megszakad.